Világ

(VIDEÓ)A totális megfigyelés: a kínai Nagy Testvér eddig 23 millió embert tiltott le az utazásról

Hirdetés

Néhány hónap leforgása alatt mintegy 7,5 millió fővel bővült azok köre, akik sem vonatra, sem repülőgépre nem válthatnak jegyet Kínában. És a megfigyelő rendszer még nem is pörög 100 százalékon.

Bár hivatalosan csak 2020-ban élesedhet Kínában az a rendszer, ami mindent és mindenkit megfigyelne, a „tesztüzem” már javában zajlik. A négy évvel ezelőtt megtervezett, majd nemrég elindított program lényege, hogy a megfigyelések kiértékelése után mindenki pontot kap a társadalmi kreditrendszerben. A nyilvántartottakat egy 800-900 pontos skálán mérik, ahol annál több pontot kap valaki, minél jobban tetszik a kormánynak a viselkedése. A pontok pedig egyúttal azt is jelentik, hogy miket tehet, és miket nem tehet meg az illető.

Aki „jól fekszik” a kommunista rezsimnél, az gyakorlatilag bárhova elutazhat a világon, aki viszont rosszul, azt még az olyan hétköznapi dolgokról is letiltják, mint egy vonatjegy megvásárlása. Tavaly novemberben már kiderült, mennyire hatékony a rendszer, akkor ugyanis arról érkezett hír, hogy már 4,5 millió személy számára tagadta meg a vonat, és 11 millió számára a repülőjegy vásárlását. Ehhez képest úgy tűnik, sokat fejlődött az algoritmus. A The Guardian beszámolója szerint már 23 millió embert tiltottak le az utazásról a rendszerben kapott alacsony pontszáma miatt, vagyis alig néhány hónap leforgása alatt újabb 7,5 millió fővel bővült a „rossz állampolgárok” köre. A rendszer 5,5 millió alkalommal mondott nemet valakinek a vonatjegy vásárlására

Az alacsony kreditpontot különböző okok miatt kapták eddig a kínaiak, például: adó vagy büntetés be nem fizetése, alkohol vásárlása, kábítószer használata, vagy éppen kutya póráz nélkül sétáltatása, esetleg hamis információk terjesztése.

Persze kérdés, a kommunista rezsim szemszögéből nézve mi tűnhet hamis információnak. Az egyéneknek emellett tilos befektetéseket, biztosítást vagy ingatlant vásárolniuk, míg a feketelistás cégeknek tilos kötvényeket kiadniuk vagy pályázati forrásokra pályázniuk. 2018-ban mintegy 128 ember volt, aki a befizetetlen adók miatt nem hagyhatta el Kínát.

Hirdetés

A kínai források szerint a rendszer működik, a jelentések szerint eddig 3,5 millió ember vagy cég fizetett adót a közösségi kreditrendszer miatt.

 

Forrás

Hirdetés

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!