Tech

Vigyázat: halálos is lehet ez az ártalmatlannak tűnő betegség

Hirdetés

Évente 5-7 ezer gyerek kerül kórházba a rotavírus okozta hányós-hasmenős megbetegedéssel, és további 30 ezer szenved otthon a kórtól. Hatvan százalékuk két évesnél fiatalabb, és 3 százalékukat intenzív osztályon kell kezelni. A betegség ugyanis könnyen kiszáradáshoz vezethet, ami akár halált is okozhat. 

A döbbenetes számok ellenére csak a gyerekek 24 százaléka kapja meg a vírus elleni oltóanyagot.

Torzsa Péter családorvos elmondta: az EU nyolc másik országában már a kötelező oltási rend része a rotavírus elleni vakcina, hazánkban azonban egyelőre csupán néhány önkormányzat vállalta, hogy biztosítja az oltást az ott élő babáknak. A többi családnak negyvenezer forintjába kerül a védettség kialakítása. Ám ahogy az adatok is mutatják, kevesen élnek a lehetőséggel, vagy egyszerűen anyagi okok miatt nem tehetik meg, hogy megvásárolják a vakcinát.

Ha az állam támogatná az oltást, az évente 3,6 milliárd forintjába kerülne – a vakcina mostani, piaci árán.

A betegség azért lehet különösen veszélyes, mert előfordul, hogy a tünetek csillapodása miatt későn kerül kórházba a gyermek, ami tragédiához vezethet. Sokan nem tudják, de egy hasmenéses gyermek nincs jobban csak azért, mert jóval kevesebb a széklete. A hasmenés miatt pedig nem egyszerűen folyadékot veszít a szervezet, de felborul a nélkülözhetetlen nyomelemek, ásványi anyagok egyensúlya is. Ezeket is pótolni kell, különben hirtelen és komolyan leromolhat a szervezet állapota. A szakember szerint amikor mérséklődik a hasmenés, de a gyermek nem eléggé élénk, nincs megfelelő mennyiségű vizelet, az már annak jele lehet, hogy valami gond van.

Hirdetés

– Első gyermekemnek nem adattam be az oltást. Ötéves volt, amikor a nyaralás alatt hirtelen megbetegedett, mint később kiderült, rotával fertőződött meg. Borzasztóan megviselte, első nap több mint hússzor hányt, Horvátországban be is vittük a kórházba, ahol néhány órán át infúziót kapott, hogy egyáltalán elindulhassunk Magyarország felé. Itthon azonnal befektették a kórházba. Egy hétig volt bent, az első két nap volt a legnehezebb. Az első perctől kezdve tudtuk, hogy nagy baj lehet, ha kiszárad, ezért vittük kórházba már Horvátországban. Második gyermekem már kapott oltást – mondta egy édesanya.

Azonban nem minden kisgyermek szervezete tud megküzdeni a vírussal.

Nemrégiben a TV2 számolt be arról, hogy egy lakiteleki óvodás kisfiúnak a kiszáradás miatt összeomlott a keringése, és életét vesztette. A kicsi egy óvodai kirándulás után lett rosszul, de a hányás és a hasmenés néhány nap múlva alábbhagyott, az édesanya szerint jobban érezte magát. Aztán hirtelen mégis rosszul lett, de nem jutottak el időben a kecskeméti kórházba, a gyermek édesanyja karjaiban halt meg.

A vírus a daganatos, idős betegek esetében is komoly bajt okozhat, a nagyszülők gyakran unokájuktól kapják el a betegséget, a kórokozó ugyanis a különböző használati tárgyakon napokig is életképes maradhat. A hagyományos tisztítószerek hatástalanok a vírus ellen, a szappannal történő kézmosás is csupán a vírusok 75 százalékát távolítja el.

Torzsa Péter szerint a kórházba került gyermekek szülei is gyakran megfertőződnek.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!