Kultúra

Vigyázat – súlyos bírság fenyegetheti az autósokat

Hirdetés

Már egy párás szélvédőért büntethet a rendőr, a havas ablak pedig komoly kihágás, és súlyos következménye lehet.

Nem árt az autót  felkészíteni a zordabb körülményekre a tél közeledtével, de a sofőröktől is kiemelt figyelmet követelnek a késő őszi, téli körülmények.

Pénzcentrum internetes portál cikke példaként hozza fel azt a múlt heti balesetet, amikor Dunaújvárosban a zebrán ütöttek el egy idős nőt, és a vezető azért nem vette észre a gyalogost, mert be volt párásodva a szélvédője.

„A párásodást úgy lehetne elkerülni, ha csak száraz levegőt juttatnánk be az autóba, ami ugye gyakorlatilag lehetetlen, hiszen az ember beleheli az utasteret, és a nedves ruhadarabokból is párolog el a víz, ami aztán a hideg ablakokon csapódik le. Ezért is fontos az ablakfűtés, hiszen a melegen tartott üvegen nem keletkezik pára” – mondta a portálnak György András autószerelő. A hátsó szélvédő is ugyanolyan fontos, ha megszakad a fűtőszál, sajnos az egész szélvédőt cserélni kell. Érdemes belülről is lemosni az ablakokat tisztítószerrel, és az ablaktörlő lapátokat sem árt időnként cserélni

Az emberi lustaság miatt is több a baleset télen: sokan például csak egy-egy sávban takarítják le a jeget, havat az autóról, hogy kilássanak. Ez nemcsak balesetveszélyes, hanem szabálysértésnek is minősül. A párás szélvédőért is ugyanúgy büntethetnek: a KRESZ ugyanis többek között kimondja, hogy aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. Ha csak megállít a rendőr, a havas szélvédő legfeljebb a szabálysértés, ha viszont balesetet okozunk és az is közrejátszott abban, hogy ez bekövetkezett, hogy nem takarítottuk le megfelelően a szélvédőnket, akkor ez súlyos gondatlanságnak minősül, és extrém esetben még büntetőeljárás is indulhat ellenünk.

Hirdetés

A megváltozott időjárási körülmények más vezetési stílust is igényelnek.

Sokan például nem figyelnek oda a követési távolságra, holott a féktávolság nagyon megnő a vizes, csúszós úton. A rendőrség emellett azt is tanácsolja, hogy ne a megengedett maximális sebességgel közlekedjünk, hanem lassítsunk le, hogy biztonsággal meg lehessen állni egy hirtelen szituációban.

Komoly kockázatot jelentenek a hulló levelek is, ugyanúgy csúsznak, mint a jég. Ilyenkor érdemes az előttünk már kijárt nyomvonalat követni, ami kevésbé lehet síkos. Esőben óvakodni kell a pocsolyáktól is, korántsem biztos, hogy kis lyukról van szó. Esőben egyébként is ajánlatos csökkenteni a sebességet, hogy a gumik rendesen ki tudják szorítani a vizet.

Forrás: Infostart

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!