Kultúra

Virágzik az egészségügyi turizmus Magyarországon – a Deutsche Welle szerint

Hirdetés

A Deutsche Welle közéleti magazin minap megjelent cikkében a virágzó magyarországi wellness iparral és a külföldi betegek részére elérhető kicsi, de növekvő piaci réssel foglalkozik – szúrta ki a Contextus.hu.

Miért virágzik az egészségügyi turizmus Magyarországon?

Amikor Chris Reuter színésznő úgy döntött, Berlinből Magyarországra utazik egy komplex fogászati kezelésre, még nem sejtette, hogy egy apró gazdasági motort fog működésbe hozni. A légitársaság, a szálloda, az éttermek, a fürdők, a fogorvos és az utazást szervező német ügynökség mind kihasította a maga szeletét a tortából. Na, meg persze annak a gulyásos szakácskönyvnek a kiadója is, amit szuvenírként hazavitt magával.

Az Európai Parlament tanulmánya szerint az egészségügyi turizmus exponenciális növekedése várható, különösen a 2014-es uniós irányelv hatályba lépése óta. A határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásról szóló jogszabály lehetővé teszi az EU-s állampolgárok számára, hogy egy másik tagállamban vegyenek igénybe orvosi ellátást.

Időközben az egészségügyi turizmusból származó bevételek EU-s szinten összesen körülbelül 47 milliárd eurót tesznek ki, ami a 28 tagállam teljes GDP-jének 0,33%-a.

Hirdetés

Reuter számára is egyértelmű volt a döntés, hogy Magyarországra jön, noha korábban nem járt még nálunk. De az új mosolyáért elérhető alacsonyabb árak, a magas egészségügyi ellátásbeli színvonal, “a fájdalom jobb figyelembe vétele” és a folyékonyan németül beszélő orvosok meggyőzték. Nem beszélve Budapest lenyűgöző fekvéséről!

A német egészségbiztosításnak nem volt kifogása a dolog ellen. A magyarországi klinika megküldte Németországba a kezelés várható költségét, és Reuter még aznap megkapta faxon az engedélyt a kinti TB-től. A költségeket ugyanúgy fedezte, mintha a beavatkozást Németországban végezték volna el, mesélte a színésznő a Deutsche Wellének.

Magyarország régóta vonzó célpont az egészségügyi ellátásra és wellness kezelésekre vágyó turisták körében.

Az utóbbi években azonban egyértelműen mi lettünk a legfontosabb célállomás a fogászati beavatkozások szempontjából, legalábbis a nyugat- és észak-európaiak számára.

Ők általában körülbelül 50-80%-kal többet fizetnek a fogorvosnak odahaza.

Hirdetés

A statista.com 2016-os adatai szerint körülbelül 6 ezer alkalmazott fogorvossal a fogászati klinikák száma növekszik Budapesten és persze az osztrák határhoz közel eső városokban is. A Deutsche Welle kiemeli, hogy például a durván 32 ezres lakosságszámú Mosonmagyaróváron 2014-es adatok szerint több mint 150 praxis és három nagy fogászati klinika várja a pácienseket. A személyzet többsége beszél angolul és németül, és nagyon udvarias bánásmódban részesülnek a betegek.

Deutsche Wellének egy román közgazdász arról számolt be, hogy mindig Szegedre jön, ha orvoshoz kell mennie. Ő a román kórházakban tapasztalható magas fertőzésveszélytől is tart. Ráadásul szerinte a magyar klinikák technikai felszereltsége jobb. A román nő a magyar személyzet professzionalizmusát és kedvességét is nagyra értékeli.

A lap hozzáteszi, hogy az életszínvonal Magyarországon magasabb, mint Romániában, így szemben az osztrák vagy német turistákkal, a románok számára anyagilag tehát nem feltétlenül éri meg az orvosi kezelést nálunk végeztetni.

De a pénz nem minden, és a fenti okokból érthető, hogy hazánk miért népszerű a számukra is.

A románok a termálfürdők miatt is előszeretettel jönnek Magyarországra. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. értékesítési és marketingigazgatója, Czinege Szilvia szerint való igaz, hogy a turisták 60%-a a wellness és élményfürdő lehetőségek miatt érkezik a fővárosba.

Hirdetés
Hirdetés

2017-ben 2 és fél millió egészségügyi és wellness turista jött Magyarországra, a KSH adatai szerint. A plasztikai beavatkozások, a lézeres szemműtétek és a szülészeti lehetőségek is népszerűek a hozzánk látogató külföldiek körében.

Forrás: Contextus

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!