Kultúra

Visszatér a pszichiátriáról az X- faktoros

Hirdetés

Nehéz, küzdelmekkel teli éven van túl Nagy Krisztián, aki tavaly önként adta fel az X-Faktort, miután bekerült az élő show-ba. Most gyógyultan, újult erővel tér vissza.

Beteg voltam, idegösszeomlásom volt, depressziós lettem, kórházban is kezeltek, de ezt szeretném teljesen lezárni. A mai napig kérdezősködnek, megállítanak az utcán, és azt kérdezik, hogy vagyok – mondta Krisztián a Blikknek.

Tavaly bekerült a legjobbak közé, egyszer csak azt érezte, nem bírja a nyomást, az elvárásokat, ezért kiszállt a versenyből. Az énekes most keményen készült az idei megméretésre.

– Hazaköltöztem a családomhoz vidékre. A szüleim mindenben támogattak, anyu nagyon buzdít, hogy nem szabad feladni, ügyesen menni kell előre, meg kell csinálni. Az otthoniak is nagyon drukkolnak, de voltak páran, akik szerint nem jó ötlet, hogy újra belevágok a versenybe. Be akarom bizonyítani nekik, hogy nincs igazuk. Az biztos, hogy idén nem megismétlődik meg az, ami tavaly történt. Sokat gondoltam a rákos betegekre. Bár erről nem szeretnék sokat beszélni, de apukám rákos, leukémiás. Szerencsére már jól van, s bízom abban, hogy teljesen felépül. Támogatnom kell őt, érte is erősnek kell lennem. Hiszem, ha nyerek az X-Faktorban, akkor tudok segíteni a betegséggel küzdőknek is – mondta Krisztián

– Ezért is kellett nagyon összeszednem magamat, és érzem magamban az erőt, hogy idén minden sikerül! Csodás ajándék az a hang, amit kaptam, és amivel segíthetek másokon. Történjen bármi, nem adom fel, végigcsinálom a versenyt.

Hirdetés

Bár tavaly Krisztián nem bírta a műsorral járó stresszt, a Blikknek nyilatkozó pszichológus szerint idén nem kell attól tartani, hogy feladja a versenyt.

– Egy korábbi negatív élmény, például ha a depressziós, szorongó tünetek kontrollálhatatlanná válnak, az nem minden esetben kíséri végig egy ember életét, tehát nem visszafordíthatatlan a probléma. Nem szabad megcímkézni, illetve azt hinni, megint belebukik. Ha stabil személyiségű az alany, meg tud küzdeni a stresszel és a nyomással. Fontos viszont, hogy egy ilyen műsor esetén, ahol sok a versenyzőkben a feszültség, legyen szakember, aki segít feldolgozni ezeket a helyzeteket – mondta Makai Gábor klinikai szakpszichológus.

Forrás: blikk

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!