Itthon

Visszatér az idősek vásárlási idősávja egy magyar városban

Hirdetés

A hírről a város fideszes polgármestere számolt be Facebook-oldalán.

A vásárlási idősáv legutoljára az ún. második hullámban került bevezetésre, ám hamarosan széleskörű felháborodást keltett, hiszen teljesen átgondolatlan és logikátlan volt, ezért a kormány rövid idő elteltével vissza is vonta azt.

Székesfehérvár Önkormányzata azonban nem osztja ezt a véleményt, így most ajánlás formájában újra be kívánják vezetni a tavaly már leszerepelt vásárlási idősávot, ami azt jelenti, hogy miközben az idősek a nap bármely szakaszában vásárolhatnak, addig egy bizonyos idősávban minden 65 év alatti ki lesz tiltva bizonyos helyekről.

Székesfehérvár Önkormányzata és a Városgondnokság ajánlást fogalmazott meg, hogy március 1-je és 15-e között vásárlási idősávot vezessenek be a Városi Piacon. Az ajánlás szerint ebben a két hétben, a 12 és 13 óra közötti idősávban csak a 65 év felettiek vásárolhatnának. Ők a saját belátásuk szerint ezen kívüli időben is mehetnének a piacra, azonban a megjelölt egy órát nekik szeretnénk fentartani – írja a polgármester, aki a döntést a “megugró számokkal” indokolta. Hozzátette:

A bevételkiesés ellentételezésére a kereskedőknek 10 százalék kedvezményt biztosítanának a bérleti díjból. Kérem, hogy legyünk erre figyelemmel. Köszönöm! Bízunk benne, hogy ezzel az intézkedéssel sikerül mérsékelni a kockázatot és védeni idősebb, veszélyeztetett polgártársainkat! Vigyázzunk egymásra!

Hirdetés

Forrás: Magyar Jelen

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!