Európa

Vlagyimir Putyin: Ukrajnának nincs esélye

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken beszédet mondott a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén. Az orosz vezető szerint országa túllendült a nehézségen, amit a nyugati cégek kivonulása jelentett.

Az ülés elején lejátszottak egy videót, amiben azt hangsúlyozták, Oroszország gazdasága erősebb, mint azt a Nyugat gondolta. „A Nyugat szabályai szerinti játéknak vége. Game Over” – hangzott el a videóban a RIA Novosztyi szerint.

Ezután Vlagyimir Putyin azzal kezdte beszédét: Oroszország DP-növekedése két százalék körül lesz, így megőrizheti helyét a világ vezető gazdaságai között.

Hadd emlékeztessem Önöket, hogy a tavalyi év második negyedéve volt a legnehezebb. A kereskedelem és a logisztika megszokott rendje megváltozott, az üzleti élet egésze átrajzolódott. Ma már elmondhatjuk, hogy az állam és az üzleti szféra által választott stratégia bevált– hangsúlyozta az elnök.

Moszkva a védelmi kiadások növelése mellett döntött

Hirdetés

Az orosz vezető ezután kijelentette, a pénzügyi lehetőségek lehetővé teszik az orosz állam számára, hogy a szegénység és az egyenlőtlenségek csökkentésére irányuló irányt szabjon.

„Célzott támogatást nyújtunk a legkevésbé tehetős polgároknak. És ha megnézzük a jövedelmüket, 25 százalékkal nőttek, a szegénységi ráta pedig 9,8 százalékos volt. A jövedelmük még mindig túl alacsony, de a lényeg a tendencia” – tette hozzá.

Vlagyimir Putyin arról is beszélt, elfogadta, hogy Oroszországnak növelnie kell a védelmi kiadásokat a biztonság garantálása érdekében, írja a Sky News.

Visszatértek a turisták Oroszországba

Az orosz elnök felhívta a figyelmet a nem olaj- és gázbevételek dinamikájára. Szerinte a 91, százalékos bővülés fontos, és azt mutatja, hogy a reálszektor fejlődik és alkalmazkodik.

Hirdetés

Arról is beszélt, hogy mára az orosz vállalkozók átvették a nyugati cégek helyét, és saját üzletek nyitásába kezdtek.

Vlagyimir Putyin az északi tengeri útvonalról is szót ejtett: elmondása szerint tavaly több mint 30 millió rakomány haladt át rajta, jövőre pedig többszörös növekedést várnak.

„Szeretném megköszönni a dolgozóinknak, mérnökeinknek, tervezőinknek a produktív munkájukat. És még magasabbra tesszük a lécet. Mindenünk megvan ehhez” – vélekedett az elnök.

Az orosz vezető arról is beszámolt, hogy a turistalátogatások 16,7 százalékkal emelkedtek az országában.

Kijelölték a legfontosabb feladatot

Hirdetés
Hirdetés

Vlagyimir Putyin ezután kijelölte a célt Oroszország számára:

„A legfontosabb stratégiai feladat nem csupán a GDP csökkenésének kompenzálása vagy a külföldi vállalkozások pótlása, nem a recesszió »kivárása«, hanem a világgazdaság visszafordíthatatlan, mélyreható átalakulásának előkészítése. Szükséges továbbá ötéves előrejelzést készíteni a gazdasági ágazatok fejlődéséről” – mondta.

Az elnök bejelentette, hogy 2024 januárjától a minimálbért 18,5 százalékkal indexálják. 2030-ra pedig nominálisan a minimálbérnek meg kell duplázódnia – jelentette ki.

 

Vlagyimir Putyin nem kér azokból, akik „barbár” gyakorlatokkal élnek

A szankciók hatására utalva Vlagyimir Putyin azt mondta: „Az emberek arról beszéltek, hogy elszigetelődünk – de pont az ellenkezője történt, sokkal jobb kapcsolatokat alakítottunk ki kereskedelmi partnereinkkel”.

Oroszország nem érdekelt a kapcsolatok fejlesztésében olyan partnerekkel, akik támogatják a „barbár gyakorlatokat” – tette hozzá.

SZERINTE EGY TÖBBPÓLUSÚ GAZDASÁGI RENDSZER VAN KIALAKULÓBAN.

„A geopolitikai változások visszafordíthatatlanok, mi pedig a gyakorlati politika és a piaci partnerekkel való felelősségteljes kapcsolat alapján haladunk előre” – hangsúlyozta.

 

Az elnök szerint a Nyugat rablást követett el

Korábban a Világbank minősítését használták az oroszországi üzleti feltételek értékelésére – ez hasznos volt, de fontos, hogy objektív kritériumokkal rendelkezzünk, jelentette ki az elnök, aki hasonló hazai modell kidolgozását javasolta.

Vlagyimir Putyin arról is beszélt, hogy az orosz üzletembereket meglepetésként érte a nyugati vagyonbefagyasztás: „Ez rablás, mint a középkorban. Ahol született, ott jól jársz” – üzente az államfő a honitársainak. Biztosítanunk kell, hogy polgáraink otthon tudjanak befektetni és pénzt keresni – fűzte hozzá.

 

Üzenetet kaptak a vállalkozások

Az államfő ezután arról beszélt, hogy ki kell aknázni az orosz piacban rejlő potenciált. Meglátása szerint a saját tőke bevonásán kell többet dolgozniuk.

Vlagyimir Putyin egy új platform indítását is bejelentette: ez lenne a Jövőbeli Technológiák Fóruma. Az első fórumra júliusban kerül sor, ahol a számítástechnikával és az adatkommunikációval összefüggő ötletekről vitatkozhatnak a résztvevők.

Vlagyimir Putyin szerint Ukrajnának nincs esélye a győzelemre

Beszéde végén az elnök leszögezte, az orosz kormány elvárja a nagyvállalatok tulajdonosaitól, hogy szociálisan is felelősek legyenek.

„A kormányzat minden szintjén segítséget kell kapniuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyek hosszú távú tervre támaszkodnak. Azokról beszélek, akik nem elviszik a pénzt, hanem Oroszországba fektetnek be” – jegyezte meg Vlagyimir Putyin.

Miután véget ért a beszéd, kérdésekkel folytatódott az ülés. Először a kibontakozóban lévő ukrán ellentámadásról kérdezték az elnököt:

„Egyes ukrán egységek elérték az orosz frontvonalat, de visszaszorították őket. A veszteségeik nagyon magasak, Ukrajna 186 harckocsit és 417 fegyveres járművet veszített. Úgy vélem, hogy az ukrán hadseregnek nincs esélye a sikerre”– válaszolta Vlagyimir Putyin, írja a The Telegraph.

 

Ukrajna „nácimentesítése” is szóba került

A moderátor ezután arról beszélt, szerinte semmi sem irritálja jobban a nyugati eliteket, mint az, hogy Moszkva nácikat fél felfedezni az ukrán vezetésben. „Mit szól például azokhoz a megjegyzésekhez, hogy az ukrán elnök zsidó?” – tette fel a kérdést Vlagyimir Putyinhoz fordulva.

„Zelenszkij nem zsidó, hanem a zsidó nép szégyene. Ez nem vicc. Neonácikat állítottak ma a pódiumra, hősként ünnepelték őket. Kötelesek vagyunk harcolni ellene. Oroszország a leginkább érintett ország a nácizmus elleni harcban. Ezt soha nem fogjuk elfelejteni”– jelentette ki az elnök.

Ukrajna „nácimentesítése” az egyik legfontosabb feladat – hangsúlyozta.

vadhajtasok

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!