Európa

Volodin azt tanácsolja az európai oszágoknak: lépjenek ki az Unióból

Hirdetés

Volodin szerint az EU-ból való kilépés az egyetlen módja annak, hogy megőrizzék az európai országok a  szuverenitásukat.

Vjacseszlav Volodin, az orosz Állami Duma elnöke kijelentette , hogy az európai egység összeomlóban van, és ha az uniós országok fenn akarják tartani a szuverenitást, akkor ki kell lépniük az Európai Unióból.
„Az európai egység összeomlik. Az Európai Parlament az Európai Unió mélyreható reformját szorgalmazta. A jóváhagyott döntések között szerepel a közös döntéshozatal elvének eltörlése. Vagyis javasolják az EU tagjainak a kilépést ” – írta Volodin a Telegram csatornájában.
Szerinte most már nem veszik figyelembe az egyes államok, így állampolgáraik véleményét.
„Amint azt az oroszellenes szankciók bevezetésének helyzete is megmutatta, az EU országaiban nincs egység ebben a kérdésben. Ezért más döntési formákat kell keresnünk, feladva az évek óta fennálló elvet. Az embereket megfosztják a szavazati jogtól . Államaik végleg elveszítik szuverenitásukat” – folytatta az Állami Duma elnöke .
Ezzel kapcsolatban Volodin megjegyezte: ma már nem világos, hogy ki lesz felelős egy adott ország állampolgáraival szemben az árak emelkedése, a munkanélküliség, a gazdaságban felmerülő problémák esetén, amelyek a véleményük figyelembevétele nélkül hozott döntések következtében alakulnak ki.
„Ha a ma EU-tag államok meg akarják őrizni a szuverenitást és meg akarják védeni polgáraik érdekeit, akkor már csak egy út marad: ki kell lépniük az Európai Unióból” – tette hozzá az Állami Duma elnöke.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!