Európa

Von der Leyen: az EU kész példátlan intézkedéseket bevezetni Oroszországgal szemben

Hirdetés

Az Európai Unió készen áll arra, hogy fokozza a szankciókat, továbbá példátlan intézkedéseket vezessen be Oroszországgal szemben, amennyiben Moszkva “további agressziót” tanúsít Ukrajna ellen – jelentette ki Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

Az elnök a csütörtökön kezdődő egynapos EU-csúcs előkészítését tárgyaló vitában elmondta: az Európai Unió szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal a szankciós lehetőségek kidolgozásában, amelyek túlmutatnak az Oroszország pénzügyi és gazdasági tevékenységét célzó büntetőintézkedéseken, és az energetikai ágazatot, a kettős felhasználású termékeket, illetve a védelmi ágazatot is érintenék.

“A további agresszióra adott válaszunk a meglévő szankciók erőteljes fokozása és kiterjesztése lehet. Természetesen készen állunk további, példátlan intézkedésekre, amelyek súlyos következményekkel járnak Oroszország számára” – jelentette ki.

Von der Leyen hangsúlyozta: az EU továbbra kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.

Felhívta a figyelmet, arra is, hogy Moszkva nyílt kísérletet folytat az EU-barát moldovai kormány megfélemlítésére is, azáltal hogy csökkenti a gázszállítást az energiaválság közepette.

Hirdetés

Meg kell védeni a társadalmakat és a demokráciákat az ilyen cinikus geopolitikai hatalmi játszmáktól – húzta alá.

Hozzátette: az Unió jó kapcsolatokat akar Oroszországgal, de ez elsősorban a moszkvai vezetés viselkedésétől függ.

Az elnök a járványhelyzettel kapcsolatban kijelentette: a koronavírus erősen fertőző omikron változata január közepére dominánssá válik Európában, míg a jelenlegi új fertőzések a delta változatnak tulajdoníthatók. Elmondta, hogy körülbelül száz napra lesz szükség, az omikron ellen is védelmet nyújtó kiigazított vakcina előállítására, de megerősítette, hogy Európa mostanra már sokkal jobban felkészült a járvány leküzdésére.

“Több mint 300 millió embert oltottak be az EU-ban, 62 millióan vették fel a harmadik oltást, ez tekinthető eddig a leghatékonyabb védelemnek az omikron variáns ellen” – tette hozzá.

Forrás: orosz hírek

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!