Világ

Von der Leyen felszólította az Egyesült Államokat

Hirdetés

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden közzétett Twitter-üzenetében „új, átfogó transzatlanti partnerség, új globális szövetség” kialakítására szólította fel az Egyesült Államokat.

Tudatta: ennek egyebek mellett a biztonság fokozására, a fenntarthatóságra, a kereskedelemre, a globális versenyfeltételekre, valamint az intézmények megerősítésére kell kiterjednie.

Von der Leyen az uniós tagországok nagyköveteinek videókonferenciája előtt közzétett üzenetében az EU és az Egyesült Államok együttműködésének konkrét példái között a koronavírus-járvány leküzdését, a klímavédelmet, valamint a nemzetközi szervezetek, például az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) megerősítését és megreformálását nevezte meg.

Ezek azok a kulcsfontosságú területek, ahol Európa átveheti a vezetést, és új pozitív menetrendet állíthat össze az Egyesült Államokkal – emelte ki.

Nemzetközi rendszereink túl sok éven át voltak fogságban, eljött az ideje, hogy ezt az irányt megfordítsuk – fogalmazott.

A bizottsági elnök fontosnak nevezte a többoldalú megállapodások újjáélesztését és új közös szabályok létrehozását, egyebek mellett a digitális világot érintően.

Hirdetés

Véleménye szerint az online platformokra vonatkozó előírások kiterjesztése lehet csak eredményes a gyűlölet- és a terrorista propaganda elleni küzdelemben.

Meg kell reformálni a digitális szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályokat, hogy lehetővé váljon minden illegális online tartalom gyors eltávolítása a szólásszabadság védelme mellett – hangoztatta.

Megemlítette továbbá az adatvédelem fontosságát, és azt hangsúlyozta: Washington tegye lehetővé a digitális nagyvállalatok megadóztatását.

Nem fogadható el, hogy a kereskedelmi óriáscégek hasznot húzzanak az európai egységes piacból, de ne fizessenek adót ott, ahol a nyereséget megtermelik – fogalmazott.

Von der Leyen szerint a digitális kereskedelem adóztatását célzó nemzetközi megállapodásnak legkésőbb 2021 közepéig el kell készülnie, ellenkező esetben az EU saját javaslatokkal áll elő.

Forrás: 888

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!