EurópaItthon

Weber: egy lépésre vagyunk a Fidesz kizárásától

Hirdetés

Manfred Weber az Euronewsnak adott interjúban cáfolta azokat az állításokat, miszerint közeledtek az álláspontok közte és Orbán Viktor között keddi budapesti tárgyalásukon.

Nem tárgyalni jött

Szerinte nem tárgyalni, hanem a feltételeit közölni utazott Budapestre; hogy megmondja, mit kell tennie a magyar miniszterelnöknek és pártjának, ha továbbra is a Néppártban akarnak maradni.

„Mi egy olyan család vagyunk, ahol értékek és közös gondolatok vannak, nem pedig erőfitogtatás és egyes figurák előtérbe tolása. Ez az, amit Orbánnak meg kell erősítenie, és én remélem, hogy így is fog tenni. (…) Aki nem tiszteli az értékeinket, az nem lehet a Néppárt tagja, ez a közös alapvetés.”

Az Európai Néppárt csúcsjelöltje szerint olyan biztosítékra van szükség Orbán Viktor részéről, ami bizonyítja, hogy készek a kompromisszumra, másodszor pedig, hogy ez hosszú távon is így lesz.

Hirdetés

A CEU ügyével kapcsolatban elmondta: konkrét javaslattal állt elő, ami lehetővé tenné, hogy a CEU diákjai továbbra is szerezhessenek amerikai diplomát Budapesten.

„Erre vonatkozóan tettem javaslatot Orbánnak is, és ezt neki el kell fogadnia.”

Beszélt arról is, hogy a Néppárton belül meg kell védeniük az alapvető értékeiket, örökségüket, amiket Gaspari, Schuman, Adenauer hagyott rájuk. Meg kell védeniük azt a hozzáállást is, ami azt üzeni: igent mondok Európára, igent mondok az együttműködésre, igent mondok arra, hogy együtt dolgozzunk a kontinensért. Ez szerinte erős nemzeti érzület, de közben együttműködésre való készség is.

„Bárkinek, aki a legnagyobb pártcsaládhoz akar csatlakozni, annak tiszteletben kell tartania ezt az alapvetést. Ez nem vitatható, nem tárgyalható, és épp ezért kell Orbánnak is nyilatkoznia róla, hogy ő is így fog tenni.”

A politikus szerint most egy lépésre vannak a Fidesz kizárásától.

Hirdetés

Bár arról nem beszélt, hogy mit szól a Ferihegyről a belvárosba vezető utat szegélyező Soros-Juncker plakátok eltüntetéséhez, egy magas rangú néppárti politikus a Euronewsnak azt mondta: Weber nagyon is jól látta a posztereket.

A Néppárt lista- és frakcióvezetője szerdán Strasbourgban ugyanakkor arról is beszélt az MTI szerint, hogy a „jó szándék jeleit” tapasztalta Orbán Viktor részéről.

A Fidesz esetleges kizárásáról azt mondta: erről március 20-án, a pártcsalád politikai közgyűlésén döntenek véglegesen.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!