Európa

Weber már a saját pártjában is kiverte a biztosítékot

Hirdetés

Saját pártjában is feszültséget okozott Manfred Weber néppárti csúcsjelölt támadása Orbán Viktor és a Fidesz ellen. A bajor politikus tegnap Emmanuel Macront is bírálta.

Kevés megértést tanúsít Alexander Dobrindt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) frakcióvezetője párttársa, Manfred Weber Orbán Viktorhoz való hozzáállása iránt – számolt be tegnap az Euractiv a német Die Welt cikke nyomán.  Dobrindt attól tart, hogy a néppárti csúcsjelölt „keményvonalas” hozzáállása a magyar kormányfőhöz és a Fideszhez egy sor konzerzatív pártot elriaszthat az Európai Néppárttól (EPP), és inkább a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által életre hívott új, jobboldali csoportosuláshoz kergetheti őket. Az Euractiv felidézte, az EPP választmányának márciusi ülése előtt a CSU-val szövetséges német Kereszténydemokrata Unió (CDU) egyik magasrangú tisztségviselője azt mondta a portálnak, hogy Orbánt a Néppártton belül kell tartani, különben a tőlük jobbra álló erőkkel fog szövetségre lépni.

Manfred Weber  az RND német regionális újsághálózatnak nyilatkozva ellentámadást indított Emmanuel Macron francia elnök ellen, aki nem támogatja a csúcsjelölti rendszert. A bajor politikus szerint Macron veszélyezteti, hogy demokratikusabbá tegyék az EU-t. A francia elnököt egyébként a nemzetközi sajtó már egy ideje úgy emlegeti, mint a csúcsjelölti rendszer ellenzőinek szóvivőjét, ugyanis nem ő az egyetlen tagállami vezető, aki szerint az Európai Parlament túlhatalmát okozza az eljárás. A lisszaboni szerződés szerint ugyanis a tagállami vezetőknek figyelembe kell venniük az európai parlamenti választások eredményét, azonban az öt éve bevezetett csúcsjelölti, azaz Spitzenkandidat-rendszer nem jelenti azt, hogy a győztes pártcsalád jelöltje automatikusan az Európai Bizottság elnöke lesz.

Weber szerint Macronnak meg kellene mondania, kit támogat, ahogyan Angela Merkel német kancellár is világossá tette, hogy támogatja őt. Igaz, a német sajtóban nem egy elemzés jelent meg mostanában arról, hogy Berlinben már alábbhagyott az EPP-s csúcsjelölt iránti lelkesedés. A bajor politikus úgy fogalmazott, hogy a csúcspozí­cióknak nem lóvásáron kell eldőlniük, majd – a Politico szemléje szerint némileg ironikus módon – rátért arra, hogy lehetséges partnerként méltassa a liberális ALDE frakciót. Hangsúlyozta, az ALDE megbízható, és sok közös elképzelésük van a jövőről.

Forrás: Magyar Hírlap

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!