Európa

Zelenszkij az Iszlám Államhoz hasonlította Oroszországot, és polgármesterrablással vádol

Hirdetés

Számos ukrán városban megszólaltak a légvédelmi szirénák szombaton kora reggel, arra figyelmeztetve a lakosságot, hogy vonuljon biztonságos helyre az esetleges orosz támadás elől – jelentette a helyi média.

A beszámolók szerint légiriadó volt Kijevben, a nyugati Lvivben (Lemberg), Odesszában, Harkivban és Szumiban is.
Műholdfelvételek alapján az amerikai hírszerzés már előző nap arról számolt be, hogy a Kijev környékére vezényelt orosz erőket átcsoportosították, és szétszóródott a térségben veszteglő, 64 kilométer hosszú katonai konvoj, ami egy készülő támadásra utalhat.

Szumi körzeti irányításának egyik vezetője, Dmitro Sivickij a Telegram közösségi oldalon azt jelezte, hogy a városból szombaton civilek kimenekítését tervezik, több humanitárius folyosón.

Az evakuálások az előző napokban felemás sikerrel zajlottak, az orosz és az ukrán fél egymást vádolta azzal, hogy egyes folyosókon akadályozzák a szabad mozgást.  Műholdfelvétel lángoló településekről és menekültkonvojról A Maxar Technologie új műholdfelvételein az ukrán fővároshoz közel található települések lángokban álló otthonai láthatók.

A felvételeken a Kijevből induló autók hosszú sora is látható, amelyekkel a városból menekülnek.
Hatalmas a pusztítás Moscsunban, egy Kijevtől északnyugatra fekvő városban, továbbra is lángol a Hostamel repülőtér, amelyet Antonov repülőtérként is ismernek – írja a SkyNews
Orosz katonák elrabolták a dél-ukrajnai Melitopol polgármesterét – jelentette be péntek éjjel Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki szerint ez az országa ellen zajló orosz támadás gyengeségének a jele is.

Hirdetés

Ukrajnában rövid videófelvételeket is köröztettek, amelyeken látható, ahogy egy férfit elhurcolnak egy épületből, de független forrásból egyelőre nem erősítették meg, hogy Ivan Fedorov polgármesterről van szó. Zelenszkij friss videóüzenetében kijelentette, hogy a polgármesterek elleni fenyegetés vagy akár fizikai erőszak nem segít az ostromot folytató oroszoknak abban, hogy ukrán városokat vonjanak ellenőrzésük alá. Fedorov elrablását terrorcselekménynek minősítette.

Az ukrán elnök egyúttal úgy vélte, Moszkva elszámította magát azzal is, hogy azt remélte, egyes városokat az Oroszországgal rokonszenvező lakók önként átengednek neki.
Az orosz behatolók cselekedeteit (mindenki) az ISIS terroristáinak akcióival vonja majd párhuzamba   – mondta.

Közleményt adott ki Fedorov ügyében a kelet-ukrajnai, Moszkva-barát szakadárok egyik hatósága, a luhanszki ügyészi hivatal is. Azzal vádolta a polgármestert, hogy terrortevékenységet folytatott, továbbá a Donyec-medencében lakó civilek elleni bűncselekményeket elkövető „ukrán nacionalistáknak” nyújtott anyagi támogatást. A szeparatisták felszólítottak egyúttal arra, hogy jelentkezzen bárki, akinek információja van Fedorov hollétével kapcsolatban.
Zelenszkij megemlítette, hogy pénteken 7141 embert sikerült evakuálni különböző városokból, de ez jelentősen kevesebb, mint a korábbi napokon. Azt állítja, hogy már 12 ezer orosz katona halt meg Ukrajnában, és ennek a sokszorosa az orosz sérültek száma – ez azonban nem biztos, hogy pontos adat.

Ismét azzal vádolta Moszkvát, hogy több városból, így a tengerparti Mariupolból megakadályozta a civilek távozását. Az előző két napon Kijev az említettnél jóval szélesebb körű, több tízezres nagyságrendű evakuálásról számolt be. Az ukrán elnök a videóban külön felhívást intézett az Ukrajnát támadó orosz katonák édesanyjához. Arra kérte őket, ne engedjék, hogy fiaikat külföldi bevetésre küldjék, vegyék elejét, hogy elessenek vagy fogságba kerüljenek
„Ukrajna nem akarta ezt a rettenetes háborút. De meg fogja védeni magát, amennyire csak szükséges” – hangoztatta Zelenszkij.

Pénteken telefonbeszélgetést folytatott Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter amerikai kollégájával, Antony Blinkennel. Az erről kiadott washingtoni közlemény szerint egyebek között amiatt fejezték ki aggodalmukat, hogy „Oroszország egyre kiterjedtebb dezinformációs kampányt folytat” az ENSZ-ben is. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség pénteken bejelentette, hogy az ukrán hatóságok arról tájékoztatták: sikerült részlegesen helyreállítani az áramellátást az egykori csernobili atomerőműben. Az áramszünet szerdán kezdődött, és veszélyeztette a nukleáris hulladékot tároló létesítmény hűtőrendszerét is.

Hirdetés

Kijev azzal vádolja Oroszországot, hogy nehéztüzérségi lövedékekkel megrongált egy rákos betegekkel foglalkozó kórházat és több lakóépületet Mikolajiv városában – írja a SkyNews. A kórház főorvosa, Makszim Beznosenko elmondta, hogy a támadás idején több száz beteg tartózkodott a kórházban, de senki sem halt meg. A támadás megrongálta az épületet és kitörte az ablakokat.

A Kreml szóvivőjének több családtagját, Viktor Vekszelberg milliárdost és 12 orosz képviselőt is büntetőintézkedésekkel sújtott az Egyesült Államok helyi idő szerint pénteken Oroszország Ukrajnában indított háborúja miatt. Az amerikai pénzügyminisztérium bejelentése szerint a frissen szankcionáltak között van a VTB bank vezetőségének 10 tagja és Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő felesége és két felnőtt fia is, akik Washington szerint luxuséletmódot folytattak. Magát Peszkovot már a múlt héten, egy korábbi intézkedéscsomag érvényesítésével szankciókkal sújtották. Janet Yellen miniszter közleményében kiemelte: a tárca „kitart azon álláspontja mellett, hogy az orosz tisztségviselőknek felelniük kell, amiért lehetővé tették (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) igazságtalan és kiprovokálatlan háborúját” Ukrajnában. Az érintettek egyebek között nem férhetnek hozzá az Egyesült Államokban lévő vagyonukhoz.

Az amerikai külügyminisztérium azt jelentette be, hogy büntetőintézkedésekkel sújtották a Novikombank vezetőségének négy tagját, az ABR céget és több vezetőjét, továbbá Vlagyimir Knjaginyint, Szentpétervár alkormányzóját. Az érintett képviselők között van Vjacseszlav Vologyin, az Állami Duma elnöke is. A képviselőket elsősorban azért bünteti Washington, mert február közepén a dumában megszavazták azt a határozatot, amely megnyitotta az utat a két kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadár régió függetlenségének orosz elismeréséhez és a február 24-én kirobbantott háborúhoz. Washington szankciókat szabott ki három további orosz cégre és két orosz állampolgárra amiatt, hogy segítettek Észak-Koreának a rakétaprogramjához szükséges beszerzésekben. Az Apollón, a Zeel_M és az RK Briz vállalatokról és velük kapcsolatban álló két vlagyivosztoki lakosról van szó. Az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség tagjai a nemzetközi szabályok súlyos megsértésének tartják az észak-koreai rakétaindításokat, és jelezték, hogy továbbra is büntetőintézkedésekre kell számítaniuk mindazoknak, akik együttműködnek ebben Phenjannal.

Ukrajna a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg Oroszországot pénteken Melitopol polgármesterének elrablásáért. A város az invázióban Oroszország ellenőrzése alá került – számolt be a Guardian. Ukrán tisztviselők szerint Ivan Fedorovot, melitopoli polgármesterét elrabolták, miután hamisan terrorizmussal vádolták.

 

Hirdetés
Hirdetés

Az ukrán külügyminisztérium közleményében az állt, hogy Melitopol polgármesterének elrablását háborús bűnnek minősítik a Genfi Egyezmények és a Kiegészítő Jegyzőkönyv értelmében, amelyek megtiltják civilek túszul ejtését a háború alatt. Oroszország nem kommentálta az állításokat.
Forrás: kuruc.info

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!