Európa

Zelenszkij figyelmeztet: eljön az a nap, amit Oroszország nagyon nem vár

Hirdetés

Az ukrán elnök biztos abban, hogy eljön az a nap, amikor az oroszoknak mindent be kell ismerniük, elfogadniuk az igazságot, és felelősséget vállalniuk azért.

Már a háború első hetében olyan hírek jelentek meg, hogy Oroszország háborús bűnöket követhetett el. Gyakorlatilag minden egyes nap bővült a bizonyítékok listája, és immáron rengeteg olyan esetet rögzítettek, amik mögött potenciális háborús bűnök állhatnak.

Ukrajna mellett nemzetközi szervezetek is nyomoznak, gyűjtik a különböző bizonyítékokat, többek között a bucsai mészárlás kapcsán is, amiről Orbán Viktor miniszterelnök is nyilatkozatot adott ki.

Oroszország folytatja a támadásokat, amiknek ideje alatt több ezer civil veszthette életét, köztük gyerekekkel. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztette a népét, hogy egy újabb nagyon nehéz hét előtt állnak, és az oroszok növelni fogják a támadás intenzitását.

Emellett azzal vádolja Oroszországot, hogy megpróbálnak kibújni a háborús bűnöket érintő felelősség alól. A legutóbbi beszédében azt mondta, amikor az embereknek nincs bátorságuk ahhoz, hogy beismerjék a hibáikat, bocsánatot kérjenek, illetve alkalmazkodjanak a valósághoz és tanuljanak, szörnyeteggé válnak – ír ja a Sky News.

Hirdetés

Zelenszkij hozzátette, Ukrajna meg fogja állítani ezt, és nem fogja engedni, hogy a világ alkalmazkodjon az oroszokhoz. „Eljön a nap, amikor mindent be kell ismerniük, és el kell fogadniuk az igazságot.”

liner

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!