Európa

Zelenszkij több ezer katonát küldött a biztos halálba

Hirdetés

Az orosz védelmi minisztérium szerint a hadsereg elzárta az ukrán utánpótlásokat Bahmut (orosz nevén Artyemovszk) irányába, vagyis gyakorlatilag teljesen körbevették a várost – írja az Izvesztija.

Igor Konasenko, az orosz védelmi minisztérium szóvivője arról beszélt, hogy az ukrán csapatok már nem képesek visszavonulni Bahmutból, mivel az orosz légierő elzárta a lehetséges folyosókat. Emellett Donyeck irányában a Wagner-csoport zsoldosai továbbra is intenzív harcot folytatnak az ukránok ellen és megállíthatatlanul nyomulnak elő a városközpont felé.

Az orosz légierő eközben elvágta az utánpótlásvonalakat, vagyis erősítés, lőszer és élelem már nem érkezik az ukránok számára, ráadásul el sem tudják hagyni a várost. A város komoly tüzérségi támadás alatt is áll, 57 tüzérségi támadást hajtottak végre egy nap alatt.

Konasenko beszámolt arról is, hogy az orosz hadsereg továbbra is célzott támadásokat folytat katonai létesítmények ellen, így sikerült megsemmisíteni több katonai gyülekezőpontot, valamint fegyverraktárat.

Mint ismert, Volodimir Zelenszkij hatalma azon múlik, hogy képes lesz-e megtartani Bahmutot. Amennyiben ez nem sikerül, úgy a nyugati szövetségesek mellett saját népe is ellene fordul majd, és követelni fogják, hogy kössön békét Oroszországgal. Az ukrán elnök éppen ezért az utolsó emberig próbálja védeni a várost, amelyet az oroszok körbevettek. Magyarul: Zelenszkij a hatalma megtartása érdekében több ezer katonát küldött a biztos halálba.

Hirdetés

Forrás: Origo

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!