Európa

Zelenszkij Hágában követelőzik

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnököt nemzetközi bíróság elé kell állítani az Ukrajnában elkövetett háborús agresszió miatt, és ehhez egy külön törvényszéket kell létrehozni – hangsúlyozta csütörtökön Volodomir Zelenszkij ukrán elnök Hágában.

Az elnök a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) meglátogatása után mondott beszédében kiemelte: valódi, teljes jogú bíróságra van szükség, amely megtorolja az orosz agressziós bűncselekményeket.

Igazságszolgáltatás nélkül nincs béke”

– érvelt beszédében Zelenszkij, és azt mondta, hogy a nürnbergi perhez hasonlóan kell eljárni az orosz háborús bűnösök ellen.

Hangsúlyozta, hogy a valódi igazságszolgáltatás érdekében nem szabad kifogásokat keresni, vagy a hatályos nemzetközi jog korlátaira támaszkodni. „Ehelyett bátor döntéseket kell hozni, és kijavítani a nemzetközi jog hiányosságait. Ahogy a nürnbergiek tették, nekünk is úgy kellene cselekednünk” – tette hozzá.

Hirdetés

Az ukrán vezető szerint mindenki úgy szeretné látni Putyint Hágában, a nemzetközi jog fővárosában, amint igazságosan megbűnhődik tettei miatt”.

„Amennyiben győzünk, ez fog történni, és egészen biztos vagyok benne, hogy győzni fogunk” – jelentette ki. Zelenszkij szerdán késő este érkezett Hollandiába, hogy találkozzon a holland politikusokkal és a miniszterelnökkel, Mark Ruttével, továbbá a feltételezett orosz háborús bűnök ügyében nyomozást folytató hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vezetőivel.

Zelenszkij várhatóan Alexander de Croo belga szövetségi kormányfővel is találkozik hollandiai tartózkodása folyamán.

 

mandiner

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!