Európa

Zelenszkij megismételte, milyen feltételekkel hajlandó tárgyalni a békéről

Hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a Vlagyimir Putyinnal folytatandó béketárgyalások kilátásairól is kérdezte a Sky News. Az államfő megismételte azokat a feltételeket, amelyek mellett szerinte a tárgyalások megkezdődhetnek, írja az index.hu.

„Putyin nem akar tárgyalni, ez már a háború előtt is így volt. Meggyőződésem, hogy Oroszország nagy háborút folytat, és más országokat is megtámadna Ukrajna elfoglalása után. Ha az orosz csapatok kivonulnak Ukrajnából, Moszkva beismeri a nagy hibáit, és új kormány alakul az Orosz Föderációban, akkor lehet szó a béketárgyalások folytatásáról” – szögezte le Zelenszkij.

Ha újraindulnak a tárgyalások Oroszország és Ukrajna között, akkor azok valószínűleg közvetlenek lesznek, közvetítők nélkül – mondta korábban Alekszej Policsuk, az orosz külügyminisztérium második FÁK-osztályának igazgatója a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában.

„Ez lenne a legjobb megoldás, mivel a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a nyugati közvetítők gyakran nem a konfliktus rendezésében érdekeltek, hanem saját politikai és gazdasági érdekeik szerint járnak el” – mondta Policsuk arra a kérdésre, hogy az orosz fél készen áll-e arra, hogy a jövőben esetleg béketárgyalásokat folytasson a kijevi hatóságokkal.

karpathir

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!