Európa

Zelenszkij megmondta, mit vár el első lépésként „a teljes civilizált világtól”

Hirdetés

„Azonnal cselekedni kell, ha egy zsarnokság agressziót indít minden ellen, amin az európai béke nyugszik” – hangsúlyozta az ukrán elnök. Mint mondta, az olajembargónak kell lennie „a teljes civilizált világ” első lépésének.

„Oroszország azt meg fogja érezni. Akkor indokolt lesz számukra, hogy a békét keressék és véget vessenek az értelmetlen erőszaknak” – jelentette ki Zelenszkij. Úgy vélekedett, hogy a demokratikus világ határozottan lemondhat az orosz olajról. Mint fogalmazott, „a háborúellenes koalíció” világos célja gyorsan véget vetni a háborúnak.

„Ezért nem csak erkölcsi kötelessége az európai erőknek és a demokratikus államoknak, hogy támogassák Ukrajna béke iránti vágyát” – mondta Zelenszkij.

Az ukrán elnök ismételten azt hangoztatta, hogy az orosz agresszió nem fog Ukrajnára korlátozódni. „Az egész európai projekt Oroszország célpontja” – fogalmazott.

Zelenszkij kiemelte, hogy hazája már 45. napja védekezik az orosz agresszióval szemben.

Hirdetés

„Gondolták-e Moszkvában, hogy az inváziót követő 45. napon ez lesz? Nem, még elképzelni sem tudták. Mi azonban megvalósítottuk” – húzta alá az ukrán elnök további szankciókat és fegyvereket követelve a Nyugattól.

Julia Szviridenko ukrán gazdasági miniszter szombat este a közszolgálati rádióban bejelentette, hogy Ukrajna teljes kereskedelmi embargót vezet be Oroszországgal szemben. „Ez a jogi rögzítése a kereskedelmi kapcsolatok gyakorlati megszakításának az Oroszországi Föderációval” a hadművelet február 24-i megindítása miatt – mondta Szviridenko. A miniszter közölte: a kijevi vezetés becslései szerint az embargó 5,5 milliárd euró veszteséget jelent majd Moszkvának.

Hírügynökségek felidézték, hogy 2015 óta már hatályban van a részleges importtilalom az orosz termékekre. Kijev azonban továbbra is naponta több mint 100 milliárd köbméter orosz földgázt enged át területén az Európai Unió felé.
Forrás:MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!