Európa

Zelenszkij most az orosz pilótákat fenyegeti

Hirdetés

Az Index arról ír, hogy az ukrán elnök vasárnap éjjeli bejelentkezésében üzenetet fogalmazott meg az orosz pilótáknak, akiknek azt ígérte: felelősségre fogják vonni őket a háborús bűnökért. Kifejtette, hogy szerinte a szankciók által növelni kell a nyomást Oroszországon azért, hogy megakadályozzák a légicsapásokat, majd azzal folytatta:

„Ma meg szeretnék fogalmazni néhány célzott üzenetet. Először is a pilótáknak, rakétakezelőknek, gépészeknek és mindenkinek üzenném, akik részt vesznek az Ukrajna elleni rakéták elindításában, hogy meg fogunk találni mindannyiótokat. Mindannyian felelősek vagytok ezekért a csapásokért. És ha valaki azt hiszi, hogy el tudja kerülni a felelősségre vonást arra hivatkozva, hogy parancsot teljesített, az téved”

– mondta az ukrán elnök.

Hangsúlyozta: a lakóépületek rakétázása háborús bűnnek számít, és mindenkire „bírósági tárgyalás vár”, aki ebben részt vesz.

„Nem lesz hova rejtőznötök, még a Kaszpi-tenger partján vagy Belaruszban sem, ahonnan a rakétákat indítjátok”

Hirdetés

– tette hozzá Zelenszkij.

Az ukrán elnök külön üzent a belaruszoknak is, akiket szerinte az oroszok bele akarnak rángatni a háborúba.

„Ti nem szolgák vagy ágyútöltelékek vagytok. Nem kell meghalnotok. És bárkit megakadályozhattok abban, hogy döntsön a sorsotokról”

– fogalmazott.

Mandiner

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!