Európa

Zelenszkij: Orbán fél Putyintól

Hirdetés

A brit mainstream média, köztük a Guardian újabb részleteket közölt Zelenszkij, az ukrán komikus tévés szerepléséből, amiben az ukrán elnök azt is mondta, hogy

Orbán Viktornak választania kellett volna Moszkva és a „másik világ” között, és hogy szerinte Magyarország miniszterelnöke fél az orosz befolyástól.

Mint ismert, Orbán Viktor a választások éjszakáján, győzelmi beszédében említette meg az ukrán bohócot. Orbán szerint ugyanis a kormánypárt győzelme talán azért is marad emlékezetes életük végéig, „mert most kellett a legnagyobb túlerővel megküzdeniük”, felsorolva politikai ellenfeleinek listáját:

A baloldal itthon, a nemzetközi baloldal körös-körül, a brüsszeli bürokraták, a Soros-birodalom minden pénze és szervezete, a nemzetközi fősodratú média és a végén még az ukrán elnök is.

Zelenszkij az interjúban a Mariupolban zajló harcokról is beszélt, kiemelve: az orosz csapatok visszaszorítása komoly nehézségekbe ütközik az ukránoknak, a katonai helyzet a déli kikötővárosban „nagyon nehéz”.

Hirdetés

A Reuters jelentése szerint azt is elmondta, hogy Törökország tervet javasolt a sebesültek és holttestek városból való evakuálására, de figyelmeztetett, hogy a kezdeményezés Vlagyimir Putyin orosz elnök akaratán múlik – írja a Guardian.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!