Európa

Zelenszkijjel készít interjút Tucker Carlson

Hirdetés

Tucker Carlson régóta igyekezett leszervezni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egy interjút, amely úgy tűnik, hogy sikerrel járt, ugyanis az amerikai sztárújságíró Twitter-oldalán bejelentette, hamarosan megjelenthet az interjú, ahol az ukrán vezetőt a háború helyzetéről kérdezi.

Megvan az interjúnk! Két évig próbálkoztunk, ez csak intenzívebb lett, miután Putyinnal is interjúztam”

– írta az amerikai sztárújságíró, aki szerint célja, hogy ellássa az amerikaiakat a szükséges információkkal a konfliktusról, amely véleménye szerint megváltoztatja az országok helyzetét a világban.

 

Utoljára áprilisban posztolt Zelenszkij-interjúval kapcsolatban Carlson, akkor arra panaszkodott, hogy Zelenszkij számos interjúkérését is figyelmen kívül hagyta. A jobboldali véleményvezér február elején Vlagyimir Putyinnal is interjúzott, amelyben az orosz elnök részletesen beszélt arról, mi vezetett a két ország között kirobbant háborúhoz és az merre is tart. Putyin abban a beszélgetésben kijelentette, hogy 2022-ben már majdnem mindenben lezárultak a tárgyalások Kijevvel, mikor is az ukrán vezetés szavai szerint „eldobott minden megállapodást”. Az orosz elnök arról is beszélt, hogy Moszkva soha nem utasította el a tárgyalásokat.

Mandiner

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!