Kultúra

Zokniban vagy anélkül alszol? Meglepő dolgot árul el a személyiségedről

Hirdetés

Kétféle ember létezik: azok, akik zokniban alszanak, és azok, akik erre még télen sem hajlandók. Mindegyikük úgy gondolja, hogy a másik módszere kényelmetlen, mi pedig nem is próbálunk igazságot  tenni.

Illúzióromboló látványt nyújt az a férfi, illetve nő, aki zokniban fekszik le aludni. Ugyanakkor alvás közben nem szabadna foglalkoznunk senkinek sem az illúziójával, még a párunkéval sem, arra máskor kell időt szakítani! Fontos, hogy elérjük azt, hogy tökéletesen tudjunk aludni, ugyanis az alvásnak számtalan jótékony hatása van. Régebben még az volt a hivatalos állásfoglalás, hogy a zokniban alvás hihetetlenül egészségtelen. Leginkább azzal indokolták ezt, hogy a zokni elszorítja a lábat, ami alvás közben nem olyan jó. Hozzátették azt is, hogy a zokniban alvás gombás fertőzésekhez vezet. Mára szerencsére ez az állítás megdőlt.

Akkor nézzük, mit árul a személyiségedről, hogy zokniban vagy anélkül alszol-e:

1. Ha zokniban alszol

Szinte biztos, hogy érzékeny vagy a hidegre, ezért alszol szívesebben zokniban.

Hirdetés

Szakértők szerint ez viszont arra is utalhat, hogy tudat alatt igényled azt, hogy vigyázzanak rád, és olyan partnert keresel, aki mellett biztonságban érezheted magad. Fontosak számodra a mély, intim párkapcsolatok, és ha van párod, akkor szükséged van az állandó összebújásra is. Ez nem meglepő, hiszen a szeretetnyelved a fizikai érintés, és ez tesz téged nagyon boldoggá. Imádsz otthon begubózni, olvasgatni és teát inni, ezért te azt sem bánod, ha nem kell kimozdulni a hétvégén semerre!

2. Ha nem alszol zokniban

Te jól viseled a hidegebb időt is, ezért maximum a leghűvösebb éjszakákon kapod fel a zoknit.

Arra utal, hogy kimondottan független személyiség vagy, és igényled az egyedüllétet, privát szférát. Még ha őrülten szerelmes is vagy, akkor is vannak napok, amikor jobban érzed magad egyedül, mert ezáltal szuperül fel tudsz töltődni. A kapcsolataidban te vagy a védelmező, mindig segítesz és tanácsot adsz, ráadásul nagyon őszinte természeted van. Nem riadsz meg a kihívásoktól, és szeretsz másokat is erre késztetni. Persze azért a nagy szabadságvágyad mellett képes vagy elköteleződni, és a pasid még büszke is rád azért, hogy mindkettőtöknek megvan a saját élete a közös mellett.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!