Itthon

Zsebkéssel levágta újszülöttje fejét és karjait a 35 éves lény – most emeltek vádat ellene

Hirdetés

A Nógrád Megyei Főügyészség vádat emelt egy 35 éves pásztói nő ellen, aki tavaly januárban brutálisan megölte csecsemőjét.

A főügyészség tájékoztatása szerint a nőnek már két gyereke volt az élettársától, és harmadik terhessége tényével is tisztában volt, de azt mindenki előtt titkolta.

A pár 2017. december 30-án – mint kapcsolatuk során sokszor – összeveszett, a férfi elzavarta otthonukból a vádlottat, aki a szilvesztert is ismerősei körében töltötte. Január elsején hazaindult, a pásztói Kövicses patak hídja közelében járt, amikor megindult a szülés. A nő a híd alatt életképes fiúgyermeket hozott világra.

A szülést továbbra is titkokban akarta tartani.

Legalább négyszer ráütött a baba fejére, megszorította a nyakát, majd egy zsebkéssel levágta a fejét és karjait. A testdarabokat a patakba szórta. Az újszülött a fej nyakról történt leválasztása során feltehetően már nem élt.

Hirdetés

A Nógrád Megyei Főügyészség a nő ellen tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. A nő a büntetőeljárás kezdetétől letartóztatásban volt, azonban a bíróság januárban – a letartóztatás határidejének meghosszabbítására irányuló ügyészi indítványt elutasítva – házi őrizetét rendelte el.

Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék hoz ítéletet.

https://maivilag.com/2018/11/dobbenetes-uj-reszlet-a-pasztoi-csecsemogyilkossagrol/

Forrás: Privát Kopó

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!