Félelmetes játszmát játszik Putyin – mi lesz a vége?
Oroszország nincs abban a helyzetben, hogy megválogassa szövetségeseit, a régi szovjet kapcsolatokra csak addig alapozhat, amíg megőrzik a befolyásukat azok az erős emberek, akikkel korábban üzletelt.
Vlagyimir Putyin elnök ezért rendkívüli kockázatokat kénytelen vállalni külpolitikájában írja az orosz külügyeket elemző cikkében Leonid Bershidsky, a Bloomberg publicistája.
Mire Vlagyimir Putyin úgy döntött, hogy újraépíti a volt Szovjetunió befolyási övezetét a feltörekvő világban, addigra a volt szövetségesek, -már amelyiküknél még volt keresnivalója Oroszországnak – ingataggá váltak.
A legismertebb példa erre Szíria, amelyben a volt szovjet szövetséges Bassár el-Aszad elnök az új évezred legvéresebb polgárháborújába bonyolódott bele. Moszkva csak egy kockázatos nyílt katonai beavatkozással tudta hatalmon tartani, ami ráadásul nem hozott egyértelmű eredményt: az ország romokban hever és a Szíria miatt Iránnal kötött elvtelen szövetség többet árt, mint használ, mert szembe fordítja az orosz vezetést a Nyugattal és Izraellel.
Algéria korábbi „örökös” elnöke, Abd el-Azíz Buteflíka irányítása alatt az orosz fegyverek legnagyobb vásárolja volt, és a Kreml abban bízott, hogy ez az agg vezető távozása után is így maradhat. A nemrégiben kinevezett új külügyminiszter Ramtane Ramamra ugyan elutazott Moszkvába, hogy kormánya további együttműködési készségéről biztosítsa az orosz vezetést, ám néhány nappal ezt követően menesztették a posztjáról.
És az újabb orosz próbálkozások még ingoványosabb terepre vezettek – írja a Bloomberg cikkírója. A Venezuelában eszközölt orosz befektetések jó eséllyel odavesznek az omladozó rendszer bedőlése nyomán. Itt szóba sem jöhet egy a szíriaihoz hasonló katonai mentőakció.
Az Omar el-Basír szudáni vezetővel kötött szokásos orosz üzletek – fegyvereladás, atomerőmű-építés, haditengerészeti bázis a Vörös-tengeren – a december óta tartó tüntetések miatt szintén régóta bizonytalanok, pedig itt katonai tanácsadókkal is jelen vannak az oroszok. A április puccsra részben az volt a hivatalos orosz reakció, hogy törvénytelen, részben az, hogy ennek ellenére folytatni akarják a megkezdett együttműködést.
Külön figyelmet érdemel az oroszok líbiai jelenléte, mivel a napokban az országban dúló polgárháború miatt ugrott meg a kőolaj ára. Ebben az országban egyszerre építenek a régi kapcsolatokra, miután a Kadhafi-rezsim jó viszonyt ápolt a néhai Szovjetunióval, illetve az olyan opportunistákkal kötött üzletekre, akik készek orosz fegyvereket vásárolni.
Kadhafi fia, aki duzzad a politikai ambícióktól fenntartotta apja magas szintű orosz kapcsolatait, ám Moszkva együttműködik Halifa Haftár tábornaggyal is, akinek csapatai ostromolják Tripolit. A Kreml minden játékossal tárgyal annak érdekében, hogy újjáépítse a Kadhafi-érában kialakult, közös energetikai vállalatok működtetését ígérő kapcsolatokat. Vélhetően több keresnivalójuk van Haftárnál, mint ellenfelénél, az ENSZ támogatását élvező líbiai kormánynál.
Oroszország az 1990-es években önmagával volt elfoglalva, így vészesen fellazultak a volt Szovjetunió kapcsolatai a harmadik világ egyes országaival. Mivel sem a Közel-Keleten, sem Ázsiában, sem Latin-Amerikában nem tudja felvenni a versenyt a nála gazdaságilag sokkal erősebb USA-val vagy Kínával, olyan partnereket keres, akik nyitottak két elemből álló ajánlatára: katonai együttműködés és fegyvereladások párosítva a nagy orosz állami vállalatok – főként olaj- és gázcégek, illetve a Roszatom – befektetéseivel az országban.
Ez a csomag összevetve a lehetséges amerikai és kínai ajánlatokkal nem lehet vonzó azoknak a politikusoknak, kik az országuknak akarnak jót, ám a személyes meggazdagodás szempontjából vonzó lehet – véli a Bloomberg publicistája. Az üzlet nem feltétlenül hivatalos csatornákon folyik. Jevgenyij Prigozsin szentpétervári vállalkozó például katonai magánvállalkozásával kapcsolódik be helyenként. Közép-Afrikában olyan rezsimet támogatnak orosz katonai tanácsadókkal, amely nem ellenőrzi országa területének nagyobb részét, így a Kremlnek nem jó befektetés. Prigozsin viszont megkeresi rajta a pénzét.
Az összes említett külpolitikai vállalkozással az a gond – akár hivatalosak, akár félhivatalosak -, hogy olyan partnerekkel kell a Kremlnek együttműködnie, akik irtózatosan kockázatos játékot játszanak. Az oroszok, mivel nincsenek elkötelezett szövetségeseik, kénytelenek azokra feltenni a lapjaikat, akik készek hozzákötni jövőjüket Moszkva agresszív nemzetközi politikájára és homályban maradó előnyöket kínáló gazdasági ajánlatára.
Stratégiailag fontos helyeken semmi esélyük megvetni a lábukat és mivel hazárdjátékot játékot játszó partnereiknek sok az ellenségük, a velük kötött alkalmi kapcsolat ára más kapcsolatok lehetőségének elvesztése.
Ha Nicolás Maduro bukik Venezuelában vagy Haftár nem tudja megvetni a lábát Tripoliban, akkor a hozzájuk fűződő kapcsolatokba fektetett pénz elvész. A Kreml igyekszik keresni a kapcsolatot másokkal, akik a helyükre állhantnak, hogy fenntartsa az olaj- és gázipari üzleteket, vagy a haditengerészeti jelenlét lehetőségét. Csakhogy a nagy tétre menő hazárdjátékoknak részei a nagy bukások.
