Putyin ördögi terve
Egyáltalán nem biztos, hogy Oroszország integrációra akarja kényszeríteni Fehéroroszországot – véli egy szakértő -, mivel az utóbbi élén álló Alekszander Lukasenko hasznos fegyelmező funkciót lát el a posztszovjet térség regnáló vezetői körében.
Hónapok óta tartják magukat a spekulációk Oroszország és Fehéroroszország jövőbeni viszonyával kapcsolatban. Állítólag Vlagyimir Putyin orosz államfő arra játszik, hogy élesíti a két ország integrációjáról szóló 20 évvel ezelőtt kötött megállapodást, majd 2024-ben, amikor lejár elnöki kormányzati ciklusa, átül az államszövetség vezetői székébe.
Így menti át a hatalmát.
A részletek kidolgozására tárgyalássorozat kezdődött szakértői, kormánytisztviselői és Alekszander Lukasenko belorusz államfő és Putyin csúcstalálkozóinak szintjén is. A dolog azonban lassan halad: a kilencmilliós Fehéroroszországot 25 éve vezető Lukasenko foggal-körömmel védi pozícióit, így az egyeztetések rendre homályos tervekkel és a végrehajtásukra vonatkozó távoli határidőkkel végződnek – írja a Moscow Timeson megjelent elemzésében Makszim Samorukov politológus kutató.
A szakértő sokakkal ellentétben úgy véli, hogy Moszkva nem fogja rákényszeríteni Minszket formális integrációra, amit nagyon nem akar, más szóval hiába a Putyin államfői terveivel kapcsolatos pletykák, az orosz államfőnek végül fontosabb lehet, hogy ott tartsa Lukasenkót, ahol van. Igaz, hogy az orosz-fehérorosz viszonyokat az oroszok befolyásának lassú, de határozott erősödése jellemzi, ám ezt nem kell túlbecsülni.
A Gazprom például megszerezte az belorusz állami monopol céget, a Beltransgazt és a gázár szabályozásával megakadályozza, hogy Miszk határozza meg az országot átszelő vezetékeken szállított orosz gáz tranzitdíját, ám ez nem jelenti azt, hogy térdre akarja kényszeríteni az országot. Lettországban, Észtországban és Moldovában is hasonló befolyást szerzett a gázpiacon, ám beéri ezzel: a Kreml nem használja az orosz energiapiaci fölényt politikai zsarolásra.
Hasonló a helyzet az Eurázsiai Gazdasági Unióval (EEU), amelynek mindkét ország tagja. Ez látszólag komoly integráció, hiszen a tagállamok egységes vámtarifákat és vámszabályokat alkalmaznak, ám valójában az oroszok és a többi ország is notóriusan elhanyagolja az EEU-s megállapodások végrehajtását. Így aztán az EEU-tagság sem erős eszköz a fehéroroszok kézben tartására.
Oroszország az elmúlt években fokozatosan megszüntette a gáz és az olaj diszkontárú értékesítését Fehéroroszországnak, amivel aláásta azt a rendszert, amelyben a belorusz vevők az olcsón kapott olajat üzemanyagokká feldolgozva piaci áron értékesítették, így szerezve jelentős bevételeket. Moszkva ehelyett hitelekkel támogatja a minszki rezsimet. Összességében a húzd meg, ereszd meg alapon nyújtott pénzügyi segítséggel elősegítette Fehéroroszország függetlenebbé válását nagy keleti szomszédjától.
És ez a széttartó tendencia az elmúlt két évben egyre erősödött. Fehéroroszországban kialakult egy prosperáló magánszektor, amely átvette a legnagyobb foglalkoztató szerepét az állami vállalatoktól és immáron az állami költségvetés bevételének majdnem felét adja. Ez az új gazdaság jóval kevésbé függ az orosz piactól, mint a hagyományos állami dominanciájú szektor, amely az 1990-es években még kizárólagosan utalta a gazdaságot.
Az ország kivitelének 40 százaléka jelenleg is az orosz piacra irányul, mint 1999-ben, de a szolgáltatási export bővülésének háromnegyede a nem oda irányuló szállításokból származik. Ebben informatikai szolgáltatók járnak az élen, amelyeknek húsz éve hírük-hamvuk sem volt. Ebből a forrásból kilencmilliárd dollár bevételt ért el az ország 2018-ban.
A Moscow Times publicistája szerint tévesek azok a feltételezések, hogy Lukasenko, a téeszelnökből lett államfő rafinált praktikáival megvezeti orosz partnereiket. A Kreml pontosan tudja, hogy a két ország integrációjának ügyét éveken át jegelte és most is szabotálja, mégsem pöccinti ki régi szövetségesét a hatalomból. Valójában jól elvan ezzel a helyzettel, mert a posztszovjet térség egészét tekintve Lukasenko kitüntetett szerepet játszik: hozzájárul a többi volt szovjet tagállam vezetőjének megrendszabályozásához.
Fehéroroszország másodlagos Oroszországnak: hasznos ütközőállam a NATO és saját határai között, ám szegény kilencmilliós ország gazdaságilag nem oszt és nem szoroz. A szláv, illetve orosz testvériségről szóló szövegeket nyugodtan elfelejthetjük. Moszkvának azért hasznos Lukasenko, mert megmutatja többi posztszovjet állam vezetőjének, milyen kifizetődő a Kreml érdekszférájában tartani az országukat.
Lukasenko hatalma jelenleg stabil, így Moszkva leépíti Fehéroroszország pénzügyi támogatását. Nem akarja ugyanis túlfizetni szövetségesét. Ha azonban megbillenne a rendszer, ahogy 2011-ben, a belorusz pénzügyi válság, vagy 2014-ben, a kijevi forradalom demonstrációs hatása, vagy 2017-ben az országban kirobban tüntetéshullám idején, a nagy testvér azonnal Lukasenko bátyuska segítségére siet.
Eközben az EU felé mozduló ukrán vezetők például egy politikai ciklus után kénytelenek voltak búcsút inteni hatalmuknak. Lukasenko sajátos szerepének köszönhetően számos őrségváltást túlélt az orosz vezetésben és jó eséllyel Putyin sem veszi el a hatalmát 2024-ben. Hasznosabb, ha segít megőrzik az orosz befolyást a posztszovjet térségben.
Forrás: napi.hu