Európa

A bajor belügyminiszter kiutasítást sürget a bűnöző bevándorlók ellen

Hirdetés

Az erőszakos bűncselekmények kockázatának növekedésével jár a migránsok befogadása, és ezt nem szabad elhallgatni – mondta a bajor tartományi belügyminiszter egy hétfői lapinterjúban, melyet a 888.hu szemlézett.

Ugyanakkor általánosítani sem szabad, hiszen „nem minden külföldi bűnöző – nyilatkozta Joachim Herrmann a Passauer Neue Presse című lapban közölt interjúban az utóbbi napok országszerte megdöbbenéssel fogadott halálos kimenetelű bűncselekményeivel kapcsolatban, amelyekkel menedékkérőként érkezett embereket gyanúsítanak.

Más kultúrkörökből érkező emberek érkeznek hozzánk, akiknek hazájában az erőszakmentesség nem olyan magától értetődő, mint nálunk – fejette ki a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

Majd hozzátette: ”nagyon világosan ki kell mondani, hogy olyan emberek érkeznek, akik sokkal gyorsabban alkalmaznak erőszakot a konfliktusokban„, mint a befogadó társadalom tagjai, ezért az erőszak ”megnövekedett kockázatával van dolgunk, amit a kriminalisztikai statisztikák is egyértelműen megmutatnak. A megoldást a következetesség jelenti, a következetes fellépés, következetes büntetés, adott esetben következetes kiutasítás szükséges.

Hangsúlyozta továbbá, hogy Bajorországban a bűnözés harminc éve a legalacsonyabb szintre süllyedt. Azonban a bevándorlás nélkül még kisebb lenne az erőszakos bűncselekmények száma.

A naiv álmodozóknak, akik úgy tesznek, mintha a bevándorlással csak egy kicsivel több multikulti lenne, és semmi egyéb nem változik, világosan el kell mondani, hogy ugyan érvényes a menedékjog, de nem tudunk mindenkit befogadni”.

A korlátlan befogadás túlterhelné a társadalmat – tette hozzá a bajor belügyminiszter, kiemelve: „minden egyes újonnan érkező ember további kockázatokat hurcolhat be magával”.

Hirdetés

Joachim Herrmann sürgette a menekültügyet uniós szinten szabályozó – úgynevezett dublini – előírások átdolgozását, az állandó belső határellenőrzés nélküli schengeni övezetről pedig elmondta: „nyilvánvalóan nem engedhetünk meg magunknak teljesen nyitott határokat Európán belül, különösen addig nem, amíg nincsenek biztosítva az EU külső határai”.

A hatóságoknak tudniuk kell, ki tartózkodik az ország területén, ezért „intelligens határellenőrzési megoldásokra van szükség Európán belül, amelyek nem vezetnek állandó dugókhoz – emelte ki nyilatkozatában Joachim Herrmann.

Forrás: 888.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!