Itthon

A Fidesz-KDNP megnyerte a kampány első napját

Hirdetés

Szombaton Orbán Viktor évértékelőt tart, egyúttal ma elindult a hivatalos választási kampány is, méghozzá az ajánlások összegyűjtésével. A kormánypárti jelöltek közül sokan néhány óra alatt összeszedték a szükséges aláírásokat, és le is adták az ajánlóíveket. Országos körképünk következik.

Budapest mindig nehéz terep volt a jobboldal számára, ennek ellenére a Fidesz-KDNP fővárosi jelöltjei komoly eredményeket értek el már az ajánlásgyűjtés nyitónapján. Bár Jámbor András, Gyurcsány Ferenc józsefvárosi jelöltje azt posztolta ki délben, hogy elsőként szedte össze a szükséges 500 aláírást, valójában abban az időben Sára Botond, a fideszes induló, már hivatalos formában le is adott közel kétezer szignót.

Fürjes Balázs ellenfele a XII. kerületben és a II. kerület egy részén Hajnal Miklós, aki „kamuközgazdászként” is ismert a körzetben. Márki-Zay jelöltje hamarabb posztolt ugyan arról, hogy összeszedett félezer szignót, hamarosan azonban Fürjes több, mint 1500 aláírásról számolt be, és hozzátette: folytatja a gyűjtést. Eközben Budafokon Németh Zsolt is sikeresen startolt, és a bejelentésben megelőzte momentumos ellenfelét, a koronavírus-járványban egy kiszivárgott videó szerint lehetőséget látó Tóth Endrét.

Helyi informátorunk szerint egy Budapest-környéki városban, ahol egymás mellett álltak a Fidesz-KDNP és a baloldal pultjai, a kormánypártoknál többszörös sor alakult ki már szombat dél körül. Nagykanizsán Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP) szintén már dél körül teljesítette a szükséges minimumot, ellenfelétől, a gyurcsányista Horváth Jácinttól semmilyen hír nem volt fellelhető a gyűjtése állásáról.

Ő azonban legalább arról posztolt, hogy felvette az íveket: a Keszthelyen a liberális Momentum színeiben induló Elekes Istvántól szombaton egy óráig még egy Facebook-bejegyzésre sem futotta. Természetesen ellenfele, Keszthely polgármestere, Nagy Bálint addigra már rég hírt adott a szükséges 500 ajánlás meglétéről.

Hirdetés

Mindeközben az ország másik végében Seszták Miklós Kisvárdán két és fél óra alatt nemcsak összeszedett, de le is adott 2000 aláírást, így ő délre már végzett is. A Bács-Kiskun megye déli részén jelölt Bányai Gábor pedig arról számolt be, hogy szombat 9 órára már összegyűlt neki a szükséges 500 ajánlás.

Emlékezetes, hogy ősszel a Fidesz-KDNP több, mint másfél millió támogató aláírást szedett össze, miközben a baloldali előválasztáson 850 ezer ember vett részt. Úgy tűnik, a baloldali kampányhangulat azóta sokat gyengült, amely összefüggésben állhat Márki-Zay Péter kínos kommunikációs vesszőfutásával is.

Ugyan hátravan még hét hét a választásig, de a kormánypártok nagy esély kapujában állnak, hogy újraválasszák őket.

(fotó: MTI)

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!