Tech

ÍGY pusztulhat ki majd az emberi civilizáció egy új elmélet szerint

Hirdetés

Jóval egyszerűbben is véget érhet az emberi faj ideje, mint eddig bárki gondolta volna.

Kutatók vizsgálták azt, hogy az emberiség milyen veszélyekkel kell, hogy szembenézzen, melyek a jövőben komolyabban veszélyeztethetik a létezését.

Azt állítják, hogy fajunk jóval könnyebben és egyszerűbben kihalhat, mint ahogyan azt a tudomány eddig sejtette.

Ehhez nem is kell feltétlenül egy mindent elpusztító aszteroidával ütköznünk, és még csak világjárványnak sem kell kitörnie a Földön.

Elég, ha a természet megelégeli a fajunk tevékenységét a bolygón…

Hirdetés

Van egy jelenség, mely több évtizedre vagy akár örökre és végérvényesen a kőkorszakba taszítaná az embert, ezzel pedig szinte kipusztítana minket.

A szupervulkánok egyetlen kitörés alkalmával több mint 1000 köbkilométer anyag kilövellésére képesek – ezt nevezzük szuperkitörésnek. Ez a mennyiség elegendő egy teljes kontinens beterítésére és az időjárási mintázatok megváltoztatására évtizedekre.

Egy ilyen kataklizma teljes pusztulást hozhatna ránk.

A kutatók elemzései szerint két kitörés közötti idő csak kicsivel hosszabb, mint a civilizáció kora, melyet a 12 ezer éve bekövetkezett mezőgazdasági forradalomtól számít a tudomány.

A most publikált tanulmány szerint 5,2–48 ezer évenként történik egy szuperkitörés, mely az egész Földre és annak élővilágára is hatással van.

Hirdetés

A két legutóbbi szuperkitörés 20 és 30 ezer éve történt.

vagyis egészen eddig piszok nagy szerencsénk volt, hogy ez nem következett be újra, mert az feltehetően újra el fogja söpörni a fejlett emberiséget.

Talán ez magyarázhatja azt is, hogy miért léteznek ősi technológiára, vagy előző emberiségre utaló nyomok. Amikor ugyanis a civilizációnk elér egy pontot, mindig egy szuperkitörés taszít minket vissza a kőkorszakba.

Kijelenthető tehát, hogy a vulkánok jóval fenyegetőbbek civilizációnkra, mint azt eddig hittük… Ez pedig nagyon riasztó a tudósok szerint.

VF

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!