Itthon

A Jobbik elvinné Nagy Imre szobrát a Kossuth térről

Hirdetés

Néhány nappal ezelőtt Szakály Sándor történész azt mondta, érdemes elgondolkodni azon, hogy az 1919-es „vörösterror” áldozatainak emlékműve váltsa fel a kivégzett miniszterelnök szobrát.

„Szoborparkba Nagy Imrével” – áll a Jobbik közleményében.

A párt szerint „az elmúlt héten számos példa alapján szembesítettem az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnököt azzal, hogy a magát antikommunistának valló Fidesz-kormány nem számolt le a vörös múlt minden maradványával, sőt tevékenysége, hatalomfelfogása, a demokráciához, sajtóhoz és civilekhez való viszonya alapján maga is egy új pártállamot épít. Ennek kapcsán említettem meg azt is, hogy máig szimbolikus helyen, az 1919-es kommunista terror alatt legyilkoltaknak egykor emléket állító Nemzeti Vértanúk Emlékművének helyén áll a Horn-kormány által felállított Nagy Imre-szobor.”

Néhány nappal ezelőtt  Szakály Sándor történész is azt mondta, érdemes elgondolkodni azon, hogy az 1919-es „vörösterror” áldozatainak emlékműve váltsa fel a kivégzett miniszterelnök szobrát. A lap hozzátette, a közelmúltban a Demokratikus Koalíció arra hívta fel a figyelmet, veszélybe kerülhet a mártír miniszterelnök, Nagy Imre szobra. A pártnak az a feljegyzés lett gyanús, amelyben Such György, az Országgyűlés Hivatala főigazgatója megemlítette a Vértanúk tere „gyalogos-prioritású átalakítását”. A DK az 1956-os forradalom és a hősök megcsúfolásának tartaná, ha Nagy Imre szobrát eltüntetnék az Országház közeléből.

A hivatal azt válaszolta az ügyben a Népszavának, hogy a kulturális örökség védelméről szóló törvény értelmében a Vértanúk tere a kiemelt nemzeti emlékhely része, amelynek vagyonkezelője az Országgyűlés Hivatala. Ugyanezen törvény alapján a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottság (KNEB) előzetes hozzájáruló nyilatkozata szükséges a kiemelt nemzeti emlékhely területén tervezett építési tevékenységhez. „Tervek és előterjesztés híján a bizottság a mai napig még nem tűzte napirendre a tér átépítésének kérdését. Ha ez változik, akkor tájékoztatni fogjuk a szerkesztőséget.”

Hirdetés

Szakály személyes véleménye az, hogy a Vértanúk terén régebben az 1934-ben felavatott Nemzeti Vértanúk emlékműve állt, amely – megfogalmazása szerint – „az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság, a Lenin-fiúk és a vörösterror áldozatainak állított emléket”. Ezt a szobrot 1945 őszén lerombolták. „A szocialista rendszer szerette volna eltörölni a tanácsköztársaság idején elkövetett gyilkosságok emlékét.”

Szerinte minden áldozatnak kell, hogy legyen emlékműve, szerinte „ha az a szándék, hogy a Kossuth tér és közvetlen környéke nagyjából az 1944 előtti állapotoknak megfelelően alakíttassék ki, és érkezik ilyen javaslat, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy a Vértanúk terén állítsák fel újra az eredeti emlékművet, Nagy Imre szobrának pedig keressenek másik helyet”.

A Jobbik a mostani közleményét azzal zárja: Szávay István frakcióvezető-helyettes hivatalos megkereséssel fordulta a Kiemelt Nemzeti Emlékhely Bizottsághoz, amelyben kezdeményezte a Nemzet Vértanúk Emlékművének újbóli felállítást, a Nagy Imrét ábrázoló alkotásnak pedig a kommunista szoborparkba szállítását.

Forrás: hvg

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!