Tech

A koronavírus nem magától szabadult el – de kik állnak mögötte?

Hirdetés

Ugye senki sem gondolja komolyan, hogy a HIV vírus majmokról került át az emberre?

Nem kell sokat guglizni, hogy ezt az aljas, ostoba hazugságot bárki egy kis internetes nyomozással cáfolni tudja. Az ilyen aljas, szemét kis vírusokat általában laboratóriumokban kísérletezik ki, és szépen rászabadítják az emberiségre, konkrét célokkal, elhatározásokkal. Ezt hívják bioterrorizmusnak. Annak pedig már semmiképp sem lehet hinni, amit az ember a médiában lát, hall, olvas, szagol, legyen szó szinte bármiről. Főleg akkor nem kell elhinni a látottakat, ha nemzetközi témájú híreket hallunk.

Van egy nagyon régi, több ezer éves mondás: “Kételkedve jutunk el az igazságra!”. “Dubitando ad veritatem pervenimus” (Cicero).

Számos nemzetközi eseménynél megszületnek az“összeesküvés elméletek”, de ezek inkább “összeesküvés gyakorlat”-ok, hiszen rövid idővel mindig igazolást nyernek

Csak logikusan kell gondolkodni, összerakni a mozaikokat.

Hirdetés

Ezt tette a mindenszo újságírója.

Szóval itt van most ez a koronavírus. Virológusok sem vagyunk, ahogy külpolitikai szakértők sem, megint csak logikázunk, és kérdéseket teszünk fel.

Vajon a koronavírust, ami az USA-ban, Ausztráliában, meg számos országban szedi már az áldozatait, ki szabadította ránk? Észak-Korea? A C.I.A? Vagy valaki más? Merthogy nem csak úgy érkezett a semmiből, az is biztos. Ez is egy ugyanolyan szépen, laborban kitenyésztett aljas kis vírus, mint a HIV.

Sajnos csak kérdéseink maradnak, válaszokat nem fogunk kapni, és talán sosem fogjuk megtudni a teljes igazságot, de hogy valakik Istent játszanak, az biztos.

 

Hirdetés

mindenszo.hu

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!