Itthon

A Magyar Autóklub nyílt levelet írt a főpolgármesternek

Hirdetés

A fővárosi közlekedést érintően a gépjárművek általános sebességcsökkentésére vonatkozóan megjelent sajtóhírek váratlanul érték a Magyar Autóklubot. A legnagyobb civil autós érdekképviseletként határozottan tiltakozunk a tervezett intézkedés ellen, és ezt az alábbi levélben megfogalmazva fejeztük ki Budapest város főpolgármestere felé.

Főpolgármesteri Hivatal

Karácsony Gergely

Főpolgármester részére

 

Hirdetés

Tisztelt Főpolgármester Úr!

 

A Magyar Autóklub bizakodással fogadta, hogy a T. Főpolgármesteri Hivatal partnerként tekintve a 120 éve működő, mintegy nyolcvanezer tagot számláló egyesületünkre, egyeztetetést kezdeményezett a Főváros közlekedési koncepciójának kialakítása témájában. Az egyeztetetéseken felkészülten és magas szintű képviselettel vettünk részt és álláspontunkat többségében írásban is rögzítettük.

Hangsúlyoztuk, hogy a Magyar Autóklub kész a konstruktív együttműködésre, az átgondolt és a teljes feltételrendszert áttekintő, megalapozott, az élhető várost és valamennyi közlekedő szempontrendszerét figyelembe vevő kezdeményezések támogatására.

Az egyeztetetésen a Főpolgármesteri Hivatalt képviselők biztosítottak arról, hogy nem cél az „autók” kiszorítása a városból, egy élhető közeget kívánnak létrehozni, valamennyi közlekedő szempontrendszerének a figyelembe vételével.

Hirdetés

Most sajnálattal és csalódottan kell tapasztalnunk, hogy nem csak a sajtóban, de Fővárosi Önkormányzat honlapján a hivatalos előterjesztések között megjelent anyag egyrészt nem tükrözi korábbi észrevételeink figyelembe vételét a t. Főpolgármesteri Hivatal részéről, másrészt az előterjesztések a bennük szereplő önellentmondások folytán szakmai szervezet részéről nem vállalhatóak.

A Közgyűlés részére benyújtott, de a járvány miatt főpolgármesteri szinten elbírálható előterjesztés tárgya szerint a „Főváros közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási tervének kidolgozásáról” szóló előkészítő anyag lenne, miközben már olyan kérdésekben foglal előzetesen állást, melyekre nézve másutt a vizsgálat elrendelésének szükségességét  hangsúlyozza.

A sajtóban megjelent legkritikusabb kérdések egyike az előterjesztésben az ami annak 3. oldalán „A közlekedésbiztonsági és forgalomcsillapítási terv javasolt tartalma” cím alatt A pont „Általános sebességcsökkentés és forgalomcsillapítás Budapesten” alcím alatt szerepel.

Az előterjesztés ezen részében

– egyfelől azt írja, hogy „meg kell vizsgálni a lakott területen belül, egyes útszakaszokon jelenleg megengedett 70km/h sebességhatár 50km/h szintre csökkentését”,

Hirdetés
Hirdetés

– de rögtön utána ezen mondatnak ellentmondva kiemeléssel szerepel a következő, „javasolt a lakott területen levő fő- és tömegközlekedési utakon a sebességet egységesen 50km/h-ra csökkenteni”.

Hasonló ellentmondás és nyilvánvaló prekoncepció tűnik ki az előterjesztésnek a mellékúthálózat esetében javasolt egységesen 30km/h-ra történő csökkentése terén.

2020. 04. 27. napján a médiában robbant a hír, hogy Főpolgármester Úr a veszélyhelyzetre tekintettel bevezetett rendeleti kormányzás időszakában, 04. 29. napján, főpolgármesteri jogkörben fog dönteni fenti előterjesztésről, ami tehát bizonyos vizsgálatok szükségességét úgy irányozza elő, hogy eleve meghatározza azok elvárt végkövetkeztetéseit is.

Túl a fentieken szakmailag van alapvető aggályunk minden fűnyíróelven alapuló döntéshozatallal szemben.

A baleseti statisztika bemutatását hiányoljuk, vitatjuk létezését arra nézve, hogy az ún. abszolút sebességtúllépés domináns szerepet játszott volna az elmúlt években prekoncepciózus előterjesztésben érintett útvonalakon, ellenkezőleg kellő indokunk van annak feltételezésére, hogy forgalomtechnikában jártas szakembereknek a megelőző időszak baleseti adatainak elemzése nyomán kialakult szakmai véleménye áll a hátterében azoknak a döntéseknek, amely az általános lakott területi sebességkorlátozáshoz képest egy-egy útszakaszra ajánlanak magasabb vagy éppen alacsonyabb megengedett mértéket.

Környezetvédelmi szempontból is kontraindikált az általunk kifogásolt módosítás, hiszen ugyanannak az útnak a megtétele alacsonyabb sebesség mellett több idővel, ezáltal több károsanyag kibocsátással fog együtt járni, amit nem kompenzál az egyes járműveknél esetleg ennek révén mutatkozó egy időegységre eső valamivel alacsonyabb fajlagos károsanyag kibocsátás. A belterületi vagy a belterülethez közeli főútvonalak zsúfoltsága is tovább fog nőni, hiszen egyrészt a külső körutakról áttereli a forgalmat (ha azokon sem érhető el gyorsabb haladás), másrészt a mellékútvonalakról is áttereli a forgalmat ugyancsak a belső főútvonalakra.

Tisztelettel kérjük T. Főpolgármester Urat, vegye figyelembe, hogy a megfelelő infrastruktúra és a közösségi közlekedés kialakításának hiányában az autós közlekedés jelentős visszaszorítása súlyos gazdasági és közérzeti hatásokkal járhat. A felnőtt lakosság egy jelentős hányada nem ültethető kerékpárra, vagy az agglomerációból közlekedik és a munkájához vagy munkába járásra használja gépjárművét és a BKK nem felkészült egy ugrásszerű igénybevétel növekedésre.

Bízva fentiek megfontolásában és a konstruktív együttműködés lehetőségében kérjük, a holnapra tervezett döntés elhalasztását, azt, hogy a továbbiakban a döntés előkészítésbe érdemben is vonják be a Magyar Autóklubot, tegyék lehetővé, hogy érvényesítsük klubtagságon és a Budapesten közlekedő autósok érdekeit és közösen alakítsunk ki egy olyan rendszert, amely élhető a közlekedés valamennyi résztvevője számára.

Tisztelt Főpolgármester Úr! Kérjük, engedje meg, hogy a Magyar Autóklub évtizedek alatt felhalmozott tudásbázisával és társadalmi beágyazottságával hozzájárulhasson az élhető város kialakításához, ami közös érdekünk.

 

Budapest, 2020. április 28.

 

Tisztelettel:

 

Dr. Kovács Kázmér                                                    Milovukovics Györgyi

Magyar Autóklub                                                          Magyar Autóklub

JÉB elnök                                                                      Főtitkár

 

(autoklub.hu)

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!