Világ

A WHO nemzetközi vészhelyzetet hirdethet: már elszabadult a halálos vírus

Hirdetés

Ázsiában már halálos áldozatai is vannak a sebesen terjedő vuhan-koronavírusnak. Az új vírus már megjelent több kínai tartományban, az Egyesült Államokban, Thaiföldön és Dél-Koreában is.

Ahogy a vírus nem állt meg Kínában, úgy fog szinte biztosan elterjedni világszerte, így Európában is.

Ideiglenesen teljes egészében leállítják a tömegközlekedést a közel kilencmilliós lakosságú Vuhan városában, ahol kifejlődött a rejtélyes és eddig 17 halálos áldozatot követelő koronavírus, írja a BBC. tudósítására hivatkozva a 24.hu.

A repülőtéren és a vasútállomásokon minden induló járatot felfüggesztenek. Buszok, metrók, hajók és távolsági járatok helyi idő szerint csütörtökön délelőtt 10 órától nem közlekednek majd.

Hirdetés

Az állami sajtó a városvezetés járványellenes akciócsoportjára hivatkozva közölte azt is: a kormány felszólította a lakosokat, ne hagyják el a várost, hacsak rendkívüli körülmények ezt szükségessé nem teszik.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vészbizottsága kihirdetheti a „nemzetközi figyelmet érdemlő közegészségügyi vészhelyzetet”.

Az Egyesült Államokban újabb feltételezett koronavírusos fertőzéses esetet vizsgálnak – közölte az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) csütörtökön késő este.

A betegséget Texasból jelentették, a helyi orvoscsapat még vizsgálja az érintettet, aki a kínai Vuhanból érkezett vissza az Egyesült Államokba.

Hirdetés

A kelet-texasi Brazos megye egészségügyi hatóságai közleményben tudatták: „az orvosok rögtön azonosították a páciensnél jelentkező tüneteket, és arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi vélhetően koronavírussal fertőzött”.

Az illetőt azonnal karanténba helyezték, és tartanak a gyanút igazoló vizsgálatok. Az Egyesült Államokban kedden diagnosztizálták az első, új típusú koronavírusos tüdőgyulladást. A páciens egy harmincas éveiben járó amerikai férfi, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra. Az északnyugati Washington államban lévő Seattle városától mintegy 30 kilométernyire északra fekvő Everett kórházában ápolják. Az orvosok szerint állapota kielégítő, de állandó megfigyelés alatt tartják. A férfi a múlt héten, még az egyes amerikai repülőtereken bevezetett orvosi ellenőrzések előtt érkezett vissza a kínai Vuhan városából, ahol a járványszerű megbetegedés kitört.

Az Egyesült Államok több nagyvárosában – New Yorkban, Atlantában, Los Angelesben, San Franciscóban, Chicagóban – bevezették a Vuhanból érkezők szigorú repülőtéri egészségügyi szűrését. De már elkezdték az általában Kínából beutazók alapos vizsgálatát is.

Mint ismeretes az első aggasztó hírek decemberben kezdtek szivárogni, majd egyre sűrűsödni Kínából: egy új, eddig ismeretlen vírus alakult ki és terjed szélsebesen az ázsiai országban. Feltételezhetően Vuhan város egy állatpiacán fejlődött ki, innen az elnevezése: vuhan-koronavírus.

Létrejötte az embernek köszönhető, pontosabban annak az életmódnak és azoknak a körülményeknek, amelyeket mi magunk alakítottunk ki. Gyorsan kiderült ugyanis, hogy a vuhan-vírus elődje is a patkósorrú denevérek családjába tartozó ázsiai denevérfajokban található, valószínűleg innen jutott egy eddig ismeretlen köztesgazdába, majd emberbe. Közben folyamatosan változott, míg decemberben megjelent az a változat, amit már emberek is könnyedén, cseppfertőzéssel átadnak egymásnak – ez utóbbit nevezik gazdaváltási eseménynek.

Hirdetés
Hirdetés

Forrás: 24.hu

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!