EurópaVilág

Az EU már az USA politikája miatt lerombolt Ukrajna újjáépítésére készül – de persze nem az ő pénzükből

Hirdetés

Az Európai Bizottság szerdán ismertette terveit Ukrajna újjáépítésének segítésére, s ennek keretében makroszintű európai uniós pénzügyi támogatást javasolt Kijev javára egy 9 milliárd eurót elérő összegű kölcsön formájában 2022 folyamán.

Brüsszeli közleményében a testület kiemelte: jelentős pénzügyi erőfeszítésre lesz szükség Ukrajna háborús károkat követő újjáépítéséhez.

Miközben Oroszország folytatja háborúját, még nem lehet tudni, hogy összességében milyen szükségletekkel jár majd Ukrajna újjáépítése, azonban már most fontos elkezdeni megtervezni a nemzetközi erőfeszítés fő építőelemeit. Az Európai Unió készen áll arra, hogy kivegye a részét az ukrajnai alapvető szolgáltatások fenntartásában, a humanitárius szükségletek kezelésében és a leglényegesebb megsemmisített infrastruktúrák helyreállításában – írta az uniós javaslattevő és végrehajtó szerv.

A bizottsági terv szerint egy nemzetközi koordinációs platform jönne létre, amelyet az Európai Bizottság és az ukrán kormány közösen irányít. A platform összefogná a támogató partnereket és szervezeteket, köztük az uniós tagállamokat, más két- és többoldalú partnereket és a nemzetközi pénzügyi szervezeteket. A platform által jóváhagyott, igényfelmérésen nyugvó újjáépítési terv szolgálna alapul ahhoz, hogy az Európai Unió és a többi partner meghatározza a finanszírozásra kiválasztott kiemelt területeket és az egyedi projekteket. A platform koordinálná a finanszírozási forrásokat és felhasználásuk optimalizálása érdekében a rendeltetésüket, valamint nyomon követné a terv végrehajtása terén elért eredményeket.

Jelentős hangsúlyt kapnak a jogállamisági reformok és a korrupció elleni küzdelem, az uniós éghajlat-, környezetvédelmi és digitális szakpolitikákkal és normákkal összhangban álló beruházások pedig segíteni fogják Ukrajnát abban, hogy megerősödve és ellenállóbban épüljön újjá az orosz támadások okozta pusztításból – közölték.

Hirdetés

Az újjáépítési terv előmozdítására a bizottság egy új pénzügyi eszköz létrehozását is javasolta, amely vissza nem térítendő támogatások és hitelek kombinációjából állna. Igazodna azokhoz a kihívásokhoz, amelyeket Ukrajna újjáépítése és az európai integráció felé vezető úton való támogatása jelent, továbbá olyan egyedi irányítási struktúrával rendelkezne, amely biztosítja Ukrajna teljes körű szerepvállalását – tette hozzá az Európai Bizottság.
Forrás: MTI

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!