Európa

Háborús bűnökért kell felelniük az azovista náciknak

Hirdetés

Moszkva, 2022. május 18. (MB)
Bíróság elé állítják az azovista dandár katonáit, akik feltétel nélkül letették a fegyvert a mariupoli Azovstal üzemben. A háborús bűntettek elkövetőit habíróság előtt vonják felelősségre, a többieknek pedig bíróság előtt kell majd felelniük tetteikért – értesült a Magyar Békekör tudósítója szerdán.

A kedden kezdődött fegyverletétel óta 959 azovista adta meg magát, köztük 80 sebesült. Azonnali kórházi ellátásra 51-en szorultak. Őket a Donyecki Népköztársság novoazovszki kórházába szállították. A hadifoglyokkal az érvényes nemzetközi jogszabályokban foglaltak szerint járnak el.

Ellentmondó értesülések vannak arról, hogy hány azovista nem tette még le a fegyvert. Egyes hírek szerint mindnyájan megadták magukat, más források szerint még vagy 1500-an ellenállnak. Világszerte feszült érdeklődéssel várják, ki és mi kerül elő az üzem alatti alagút rendszerből, melyben – feltételezések szerint – NATO tisztek, és az 1. számú titkos biofegyver-kutató laboratórium illetékesei is bennrekedtek. A laboratóriumi munkálatok irányítóját, Trevor John Cadieu kanadai tábornokot szökés közben elfogták és Moszkvába szállították. Értesülés szerint bíróság elé állítják.

Az orosz parlamentközi vizsgálóbizottság nemzetközi jogilag is megvizsgálta az amerikaiak által Ukrajnában üzemeltetett biológiai laboratóriumokra vonatkozó dokumentumokat, és arra a következtetésre jutott, hogy megszegték a Biológiai és Toxin Fegyverekről 2007-ben kötött egyezményt, hiszen annak első cikke még a katonai jellegű biológiai projektek puszta kidolgozását is megtiltja. Márpedig Ukrajnában biológiai fegyverek alkatrészein dolgoztak. Erről az orosz elnök tájékoztatta a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (CSTO) tagjait a szervezet hétfői ülésén.

A biológiai fegyver-tilalmi egyezményt 195 állam írta alá, köztük az Egyesült Államok és Ukrajna is – jegyezte meg a Békekör tudósítója. Ezekben a laboratóriumokban nem csak kutatás folyt, hanem biológiai fegyvereket is kikísérleteztek, sőt kiképzést folytattak arról, hogyan használják őket – tájékoztatott róla Mihail Kovalcsuk, a Kurcsatov Kutató Központ elnöke. „Azok, akik 1945-ben tétovázás nélkül atombombát dobtak Hirosimára és Nagaszakira, most nem haboznak minket, szlávokat használni bioanyagként. Bizonyíték rá a Harkov melletti Merefa pszichiátriai klinikán embereken végzett kísérletezés, melynek szemtanúi vannak” – mondta az orosz parlament alsóházának alelnöke.

Hirdetés

Irina Jarovaja szerint az orosz és a kínai határok mentén üzemeltetett laboratóriumok NATO-létesítménynek tekinthetők, hiszen katonai céllal létesültek, és minden szerződésben szerződő félként szerepel a Pentagon. A laboratóriumokban folytatott műveletek elsősorban Ukrajnára jelentettek veszélyt, de fenyegették Oroszországot és Kínát is. Az egész világra nézve veszélyesek voltak – mondta. Oroszország rövidesen dokumentum-csomagot nyújt be, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa nemzetközi vizsgálatot rendeljen el a biofegyver-laborokban folytatott tevékenységről. Igencsak rosszhiszeműség gyanújába keveredhetnek majd a BT-nek azok a tagállamai, amelyek megpróbálnák megakadályozni a javasolt nyomozást – vélekedett Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.

A biológiai laboratóriumokról azon a tanácskozáson is szó esett, amelyre az orosz nemzetbiztonsági tanács hívta 96 állam moszkvai nagykövetét. A szerdán tartott megbeszélésen a tanács titkárának négy helyettese, Alekszander Venediktov, Jurij Kokov, Rasid Nurgalijev és Oleg Hramov elsősorban a hibrid fenyegetések, a terrorizmus, a zárt biológiai laboratóriumok, a neonácizmus és az információbiztonság problémáit hozta szóba – tudatták Moszkvában. Lavrov orosz külügyminiszter találkozót javasolt Blinken amerikai külügyminiszternek, de Blinken elutasította.

Finnország és Svédország szerdán hivatalosan benyújtotta felvételim kérelmét a NATO-nak. Erdogan török elnök szerdán megismételte, hogy az ország nem támogatja a két skandináv ország NATO-tagságát, mert nem adták ki a terrorizmussal gyanúsítottakat, ahogy azt Ankara kérte.

„Harminc terrorista kiadását kértük, de megtagadták. Önök nem adnak ki terroristákat nekünk, de elvárják, hogy támogassuk önöket a NATO-tagság ügyében. A NATO biztonsági szervezet, ezért nem mondunk igent egy olyan szervezetre, amely magát fosztaná meg a biztonságtól” – mondta Erdogan.+++

Kiadta: Magyar Békekör

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!