EurópaTechVilág

Az uniós biztos szerint Európának is aggódnia kell a Huawei-botrány miatt

Hirdetés

Ahogy azt koránbban megírtukcsütörtök reggel letartóztatták a kínai Huawei pénzügyi vezetőjét Kanadában.

„Az Európai Uniónak aggódnia kell a Huawei kínai távközlési óriásvállalat és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot hordoznak az unió iparára és biztonságára nézve” – közölte Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa brüsszeli sajtótájékoztatóján pénteken.

Az uniós biztos újságírói kérdésre válaszolva kijelentette, az aggodalomra egyebek mellett okot ad a Huawei pénzügyi igazgatójának hét eleji letartóztatása is. Állítása szerint problémás az is, hogy értesülések szerint Peking arra kötelezi az ország technológiai cégeit, hogy működjenek együtt a hírszerző szolgáltatokkal, vagy arra, hogy kapcsolják velük össze rendszereiket.

„Eszközeikbe olyan alkatrészek beépítésére kötelezi azokat, amelyek adatokat szolgáltathatnak számukra. Noha kevés konkrét eset áll rendelkezésre, nem jó jel az, ha az ilyen vállalatoknak meg kell nyitniuk rendszereiket a titkosszolgálatoknak” – tette hozzá az uniós biztos.

Pénteki értesülések szerint Japán betiltaná az állami beszerzéseket a kínai Huawei Technologies Co Ltd és a ZTE Corp kínai távközlési berendezésgyártó vállalatoktól a hírszerzési tevékenység és a kibertámadások megnehezítése érdekében. Washington már betiltotta a Huawei berendezéseinek állami beszerzését és nemrégiben Ausztrália és Új-Zéland is kizárta a kínai vállalatot az 5G mobil távközlési tenderből. Washington és szövetségesei a kínai technológiai cégek szoros állami kapcsolatait kifogásolják, azzal gyanúsítva a cégeket, hogy Peking kémkedésre tudja felhasználni berendezéseiket. A Huawei ismételten visszautasított minden állami befolyásról ellene felhozott vádat.

Hirdetés

Az amerikai hatóságok kérésére Kanadában hétfőn tartóztatták le a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csout, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. Sajtóértesülések szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe. A Huawei azt közölte, nem tud róla, hogy Meng bűncselekményt követett volna el.

A Huawei Technologies közleményben utasította vissza Andrus Ansip állításait, mint írják

„A Huawei mind a vállalat, mind a munkavállalói nevében kategorikusan visszautasítja mindazokat az állításokat, amelyek szerint biztonsági fenyegetést jelentene. A vállalat nyitott a párbeszédre Andrus Ansip biztossal és továbbra is folytatni kívánja az Európai Bizottsággal régóta fennálló együttműködését.”

https://maivilag.com/2018/12/oriasi-botrany-tort-ki-lehallgatnak-a-kinaiak-a-huawei-telefonokkal/

Forrás: zoom.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!