Világ

Friss: fel akarták robbantani Soros Györgyöt, a ballib sajtó máris visítva nácizik

Hirdetés

Egy rendőr megerősítette a The New York Timesnak, hogy a bombát Soros postaládájába rejtették.

A szerkezet végül nem robbant fel, így a hatóságok a helyszínen megsemmisítették.

A New York-állambeli hatóságok egy bejelentésre siettek a helyszínre hétfő délután, ahol egy szokatlan csomagot találtak.

A ház egyik alkalmazottja kivette a csomagot a postaládából, kinyitotta és azt gondolta, hogy az egy robbanószerkezet. Az alkalmazott egy erdős részre vitte a csomagot, majd ott hagyta, és hívta a rendőrséget.

Soros György épp nem volt otthon.

Hirdetés

Az ügyben az FBI nyomoz. A Szövetségi Nyomozóiroda nem reagált a sajtómegkeresésekre, azonban egy tweetben jelezte, hogy nyomozást indított az ügyben.

A balliberális lapok megvédik Sorost

Mint látható, kevés információ áll rendelkezésre az ügyről eddig. Azonban az esettel hosszú cikkek foglalkoznak a külföldi balliberális sajtóban, ugyanis az újságírók igyekeznek megteremteni a kontextust, amely szerint Sorost politikai okokból akarták likvidálni valamilyen szélsőjobberek, nácik.

Akár lehet ez is az igazság, de egyelőre nem tudjuk. A balliberális lapok azonban szorgosan próbálják elhinteni a politikai támadásról szóló mese magvait.

A valóságban pont ugyanennyire valószínű, hogy Soros egyik üzleti ellenfele akarta likvidálni a milliárdost. A magyarországi választási kampányban egy sor olyan hangfelvétel került napvilágra, amelyek leleplezték Soros hálózatát.

Hirdetés

A hangfelvétel szereplői, akik Soros hálózatának vezető figurái, egyértelműen kimondják, hogy politikai szereplőként lépnek fel, hiszen a milliárdos spekuláns pénzt ad nekik, hogy például lobbizzanak a magyar kormány ellen.

Eközben természetesen úgy tesznek, mintha az emberi jogokért akarnának fellépni. Úgy lehet tudni, hogy a hangfelvételeket a Black Cube nevű izraeli titkosszolgálati magáncég készítette.

A megbízó személyéről mindössze annyit tudni, hogy Soros György egyik üzleti ellenfele.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!