Itthon

Bangóné után most Karácsony is eltűnt

Hirdetés

A Magyar Hírlap információi szerint az MSZP vezetése csak azért nem mondott le vasárnap, mert úgy vélték, nincs senki, akinek át tudnák adni a stafétabotot.

Hová tűnt Karácsony Gergely? – tette fel a kérdést a Magyar Hírlap  írásában Rozgonyi Zoltánnak, a zuglói önkormányzat fideszes alpolgármesterének, miután a párbeszédes politikust senki sem látta az MSZP-P EP-eredményzáróján, és azt követően sem szólalt meg, leszámítva egy ATV-beszélgetést. 

Rozgonyi reméli, hogy a polgármester csütörtökön előkerül, ugyanis akkor rendeznek Zuglóban rendkívüli testületi ülést, a tavalyi év zárszámadása miatt, ami kerületi információk szerint elkerülte Karácsony figyelmét az EP-kampányban. Mint a lap írja, a baloldal főpolgármester-jelöltje egyébként májusra nem is tervezett rendes ülést.

Rozgonyi  hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak: a napirendi pontok között a parkolás nem szerepel, így a zuglóiaknak napi egymillió forintos veszteséget okozó ügy továbbra is megoldatlan, ami Karácsony alkalmatlanságát mutatja. Ezt lassan a zuglói szocialisták is belátják – jegyezte meg a kerület fideszes alpolgármestere. .

Az MSZP és a Párbeszéd (P) közös listája csupán egyetlen EP-képviselői mandátumot szerzett, és Zuglóban csak negyedik lett az EP-választáson, igaz, ez jobb eredmény, mint amit Angyalföldön értek el, a párt legfőbb budapesti bázisán ugyanis csak ötödikek lettek – erre szocialista forrása hívta hívta fel a Magyar Hírlap figyelmét. A névtelenséget kérő forrás a lapnak megemlítette, 1990-ben az MSZP hétszázalékos eredményt ért el, jobbat, mint a mostani EP-választáson. Ez maga a csőd, a totális összeomlás jele, fogalmazott az anoním forrás, aki szerint az elnökség csak azért nem mondott le, mert jelenleg nincs senki, aki ilyen helyzetben átvenné a párt vezetését.

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!