Itthon

Megfélemlítették és bántalmazták is azt a nőt, akit saját férje rabolt el

Hirdetés

Az ATV információi szerint t a feleségét ejtette túszul és tartotta fogva hetekig egy nógrádi férfi.

Elfogásakor a házában kábítószert is találtak. Végh József kriminálpszichológus azt mondta nyilatkozta: legtöbbször a házastárs úgy véli, joga van arra, hogy a párját fogva tartsa.

2019. január 6-án az éjszakai órákban Etes belterületén hozzátartozóját erőszakkal arra kényszerítette, hogy gépkocsijába szálljon be, majd őt akarata ellenére hatvani lakásába vitte. A gyanúsított ezt követően a nőt 2019. január 25-ig a lakásában tartotta  – mondta a csatorna megkeresésére Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

A házkutatáskor a nyomozók több darab előre csomagolt kábítószergyanús fehér port is találtak és foglaltak le. Az elvégzett kábítószergyorsteszt pedig pozitív jelzést adott. A gyanúsított, hogy megakadályozza a nő szökését, megfélemlítette és bántalmazta is.

„Ilyen esetekben általában a háttérben az áll, hogy megromlott a párkapcsolat. És, helyre akarja hozni a megromlott párkapcsolatot, és azt reméli, hogy ha fogva tartja, vagy elviszi, vagy mozgásában korlátozza. Ne, adj isten beszélget vele, vagy más eszközt is használhat, akkor vissza tudja téríteni magához.” – fejtette ki Végh József kriminálpszichológus.

Hirdetés

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság személyi szabadság megsértése és kábítószer birtoklása bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!