Tech

Borzalmas: disznóember hibridet hoztak létre genetikusok

Hirdetés

A tudomány túllépte a hatáskörét?

Elképesztő mérföldkőhöz jutottak a tudósok, mely legalább annyira riasztó, mint amennyire fantasztikus is. Már az elején le kell szögezni, hogy sokaknak felkavaró lesz,a mit most olvasnak. Azt is le kell szögezni, hogy a tudományok, mint amilyen a genetika is, teljesen objektíven áll egyes kérdésekhez.

Nem is a tudomány, hanem az ember feladata megvitatni, mi az, ami etikus, és mi az ami nem. A tudomány történelmében, számtalan esetben etikátlannak tartott dolgok árán tudott fejlődni, vagy nagy mérföldkövet elérni az orvostudomány, mind a tudomány. Hogy ez a mostani is ilyen-e, azt mindenki döntse el maga.

Nemrégiben számoltunk be róla, hogy az Egyesült Államok nemzeti egészségügyi hivatala bejelentette: nem bojkottálná tovább azokat a kutatásokat, amelyekben hibrid embriókat hoznának létre. Nemrég ugyanis azt jelentették be, hogy sikeresen hoztak létre egy disznóember hibridet. A kísérlet olyannyira sikeres volt, hogy a lény – amit kimérának szoktak nevezni ebben az esetben – akár meg is születhetett volna, de etikai okok miatt szerencsére még azelőtt megölték, hogy megszülethetett volna. Bár a kutatók hangsúlyozták, hogy ez még csak egy teszt volt, az élőlény akár meg is születhetett volna. A hír hatalmas port kavart tudományos örökben, de főleg a vallás képviselői támadták nagyon a kutatást. De vajon eredendően gonosz dolog ilyen lények keresztezéséből új lényeket létrehozni? Az egész ugyanis úgy hangzik, mintha egy szörnylaborban járna az ember, ahol megrendelésre bármit „legyártanak”.

Hirdetés

Az etikai aggályok mindig felmerülnek hasonló kísérletek kapcsán. Az a nagy kérdés, hogy vajon a tudomány meddig mehet el? Elméletben bármeddig, hiszen elképzelhető, hogy ennek árán fedezünk fel valami olyat, ami pozitívan változtathatja meg az életünket a jövőben. Mások viszont arra figyelmeztetnek, hogy nagyon rossz ómen, hogy az orvostudomány, és a genetikusok karöltve játsszák az Istent. Ha ez így van, akkor Isten előbb-utóbb megtorolja majd próbálkozásainkat, mint annak idején Bábel tornyánál tette – világítanak rá sokan. Hogy ez így lesz-e, vagy sem, nem tudni, de mindenesetre a kutatásokat ezek a rossz ómenek egy csöppet sem hátráltatják. Ugyanakkor sokan megpróbálnak a kísérletek pozitív hozadékára is rávilágítani. Ugyanis ezen kimérák az emberiség segítségére vannak.

A technológia által végre működőképes szerveket és szöveteket kaphatnak, melyeket fel lehet használni a transzplantációk esetén. A kimérákat drogteszteknél is be lehet vetni, mert ugyanúgy reagálnak, mint az emberi szervezet. A kutatások következő állomásának célja egyértelműen az, hogy az emberi sejt képes legyen egy meghatározott szervvé fejlődni a malacokban.

Így szerveket tudnak növeszteni bennük, melyeket később donorként felhasználhatnak.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: avilagtitkai.com

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!