Itthon

Borzalmas tragédia történt tegnap este – nagyon sok a halott

Hirdetés

Hét ember halt meg, négy pedig megsérült, miután egy autó háznak ütközött és felborult hétfőn éjszaka Mórahalom belterületén.

zabó Szilvia korábban azt közölte, a baleset hétfőn 23 óra 40 perc körül történt Mórahalom belterületén, az 55-ös számú főúton. Egy szerb rendszámú egyterű a rendőröket meglátva nagy sebességgel megpróbált elmenekülni, de a járművel egy háznak ütközött és az autó felborult.

A balesetben heten a helyszínen életüket vesztették és négy ember – köztük a sofőr – megsérült- mondta el a százados. Szabó Szilvia közölte: a sofőrt a rendőrök a helyszínen elfogták, ellene – őrizetbevétele mellett – embercsempészés és halálos tömegszerencsétlenség okozása miatt indult eljárás.

A rendőrök a helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a főutat teljes szélességében lezárták, a forgalom a környező utcákban halad.

Az egyterű Baja irányából tartott Szeged felé az 55-ös főút mórahalmi belterületi szakaszán. A baleset a mórahalmi temető közelében történt, a Szegedi út és a Mező utca kereszteződésénél. Az autó egy virágbolt bejáratának csapódót, az ütközéstől az üzlet falából is kitört egy nagyobb darab. A jármű a becsapódás helyszínétől mintegy 20 méterre állt meg az oldalán. Az egyterű hátsó része összeroncsolódott, az autó alkatrészei szétszóródtak a főúton – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!