Európa

Oroszország nagyon komoly fenyegetést küldött Európának

Hirdetés

Az orosz külügyminiszter-helyettes, Szergej Rjabkov kijelentette: nem kizárt, hogy Oroszország közepes hatótávolságú nukleáris rakéták telepítésére kényszerül Európában.

Az orosz külügyminiszter-helyettes arra az esetre helyezte kilátásba ezt, ha a nyugati országok nem csatlakoznak a közepes és rövid hatótávolságú nukleáris fegyverek felszámolásáról szóló egyezséghez (INF). Ez a feltétel is része annak a biztonsági csomagnak, amelyet az ukrán-orosz krízis befejezéséért kérnek. Az oroszok szerint a NATO-hatalmak a jelek szerint újra közepes hatótávolságú rakétákat telepítenek.

Az orosz külügyminiszter múlt hetei szavai után újra elővette a kubai rakétaválság hasonlatát is a helyzetre, amely 1962-ben majdnem nukleáris háborúba sodorta a két nagyhatalmat.

Ha a politikai és diplomáciai utak nem működnek, az azzal fenyeget, hogy

Oroszország katonai útra lép, katonai technológiával válaszol

Hirdetés

jelentette ki a RIA hírügynökség szerint a miniszterhelyettes utalva arra is, hogy közvetlenül a nyugati határra telepítenek rakétaállásokat.

A szóban forgó 500-5500 kilométeres hatótávú rakéták leszereléséről a Washington és Moszkva között 1987-ben létrejött INF-szerződés határozott, ám az Egyesült Államok ebből 2019 augusztusában hivatalosan kilépett azzal az indokkal, hogy Oroszország szerintük nem tartotta magát az egyezséghez.

Mint arról beszámoltunk, az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei álláspontja szerint Oroszország bármilyen, Ukrajna elleni agressziója gazdasági szankciókat von maga után Moszkvával szemben. Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelben, a Külügyi Tanács ülését követően hétfőn beszélt erről.

Forrás: portfolio

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!