Európa

Botrány az Európai Parlamentben: a képviselők fele lop, csal, hazudik és sikkaszt

Hirdetés

Bármilyen hihetetlenül hangzik, de az Európai Parlamenti képviselőknek nem kell elszámolniuk azzal a pénzekkel, amit elköltenek az adófizetők adójából a felmerülő költségeikre.

Egyszerűen csak megszavazzák maguk között, hogy mire mennyi jár, aztán felmarkolják a pénzt. Számlát nem kell benyújtani a kiadásokról.

Ezeknek a pénzeknek járt utána a brit Express és természetesen elképesztő szabad rablásra derített fényt.

A lap kiderítette, hogy minden képviselőnek 4000 euró, azaz körülbelül 1.200.000 forint jár képviselői iroda fenntartására, amit fel is vesznek, de a 748 képviselőből 249 nem tud semmilyen igazolást felmutatni, hogy neki irodája van. 19-en viszont azt mondták, hogy otthon dolgoznak.
Akkor miért és milyen jogon veszik fel a pénzt?
Az Uniós politikusoknak arról sem kell semmilyen igazolással szolgálniuk, hogy mire költik a napi 300 eurós összeget, amit ételre és italra kapnak. Természetesen a jó demokraták ezt a pénzt is felveszik maradéktalanul.
Az irodabérlés talán a legérdekesebb hiszen több képviselő is azt mondta, hogy saját pártjának székházában tart fenn irodát. Így aztán végképp felfoghatatlan, hogy miért jár nekik az a pénz, hiszen a párt minden költségét állja az irodáknak.
A jó demokraták perekkel fenyegetik a tagországok és azzal, hogy megvonják az uniós támogatást, de úgy tűnik ők a legkorruptabbak a rothadó Európai Egyesült Államokban.

Hirdetés
Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!