Európa

Johnsonnak új ötlete van

Hirdetés

Boris Johnson hétfői, luxemburgi útja és Jean-Claude Juncker EB-elnökkel folytatott tárgyalásai után az volt az európai visszhang, hogy a britek semmilyen lényegi javaslatot nem tettek a szabályozott uniós kilépésüket fékező vita megoldására.

London most azt állítja, hogy lényegretörő tervekkel próbálja fenntartani a brexit utáni időkben az Észak-Írország és Írország közötti kereskedelmet, azaz az ír sziget egységes gazdasági térségét.

Keddi jelentések szerint Írországban attól tartanak, hogy a szabályozatlan brexittel az ír gazdák egyharmada csődbe mehet.

A britek eddigi elképzelése az volt, hogy az ír szigeten megjelenő kemény uniós–brit határt azzal tennék átjárhatóbbá, hogy a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre elfogadnák az egész szigetre érvényes és az európai normákhoz igazodó szabályozást. Emellett közös lenne az elektromosáram-piac és szabadon lehetne utazni a két terület között. Dublin és az EU válasza az volt, hogy ez még kevés a szabadon átjárható határ garantálásához.

London most azt mondja, hogy a megoldást ki akarják terjeszteni a vám és ÁFA kérdésére, valamint bevonnák a körbe az ipari termékeket és az Európai Bíróság joghatóságának lehetőségét.

Hirdetés

Kommentátorok szerint mindez azzal járhat, hogy az Észak-Írország–EU viszony teljesen más lesz, mint az EU-brit kapcsolat. A brit terv értelmében Észak-Írország különleges gazdasági térséggé válna a brit államon és az EU-n belül is. Fennmaradna a határ és az olyan árucikkeket, amelyekre nem vonatkozik az egyezmény, be kéne mutatni ellenőrzésre.

A brit elképzelés része ugyanakkor, hogy az ellenőrzést nem a határnál végeznék, hogy elkerüljék a feszültség kiújulását az északír vallási közösségek, valamint Észak-Írország és Írország között.

Londoni források szerint Boris Johnson miniszterelnök az ENSZ-közgyűlés margóján, a jövő héten, New York-ban tárná az elképzelést az uniós vezetők és Angela Merkel elé.

Egyes brit illetékesek szerint ugyanakkor nagyon nehéz lehet megvalósítani a tervet. „Egyelőre még arról sem tárgyaltunk, hogy milyen vámhatár lesz: ír-északír vagy északír-brit, pedig ez nagyon fontos” – mondta egy forrás a Financial Timesnak.

Uniós illetékesek közben azt mondták, hogy Johnson az uniós vezetőkkel elfogyasztott luxemburgi ebédjén döbbent rá, mennyire összetett kérdés az ír határgarancia kiváltása. „Látszott, hogy Borisnak sok tanulni valója lett” – mondta egy uniós illetékes, míg egy másik azt mondta, hogy a „miniszterelnök a székébe süllyedve hallgatva döbbent rá, hogy milyen szoros tárgyalási menetrendet kíván a megállapodás”.

Hirdetés

Londonban ugyanakkor „nonszensznek” nevezték az ebéd európai jellemzését.

Forrás: Infostart

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!