Európa

Brüsszel tovább keménykedik – újabb eljárást indítana Magyarországgal szemben

Hirdetés

A magyar kormány deficites költségvetése miatt a túlzottdeficit-eljárás elindítását javasolja Magyarországgal szemben az Európai Bizottság. Az Ursula von der Leyen irányította testület azt várja, a magyar költségvetés idén 5,4 százalékos hiányt fog produkálni, ami meghaladja az előírt 3 százalékot – derült  ki a Bizottság szerdán kiadott közleményéből. Mint kiderült, az Európai Bizottságnak nem tetszik, hogy állításuk szerint a magyar költségvetés túlzottan „túlköltekezik”, emellett pedig az államadósság is magas. Magyarországon kívül még Belgium, Franciaország, Lengyelország, Málta, Olaszország és Szlovákia költségvetésével sem volt elégedett az EB.

A túlzottdeficit-eljárás célja, hogy amennyiben egy tagállam államadóssága túl magas, vagy a költségvetés túlzottan deficites, akkor felszólítsa a tagállamot, hogy korrigálja a költségvetését.

Az Unióban azért ellenőrzik a tagállamok fiskális politikáját, mert

amennyiben egy tagállam csőd felé közeledik, az más tagállamokra is hatással lehet.

Erre volt példa a 2009-ben kezdődő görög válság is. Ezt az Európai és Stabilitási és Növekedési Paktumban (SGP) fektették le, aminek két ága van: egy megelőző, illetve egy helyreállító, korrekciós ág.

Hirdetés

Ismertették, hogy az eljárás abban az esetben indítható meg, ha

  • egy ország éves hiánya átlépi a GDP 3 százalékos határát, vagy ennek veszélye fennáll;
  • vagy a GDP-arányos államadósság meghaladja a 60 százalékot három egymást követő évben, anélkül, hogy az alá csökkenne.

Amennyiben egy tagállam tartósan megszegi ezeket az előírásokat és eljárás alá kerül, akkor az éves GDP-jének 0,05 százalékával bírságolhatják, amíg újra nem teljesíti a feltételeket.

Ugyanakkor az eljárást nem az Európai Bizottság, hanem az Európai Unió Tanácsa indítja el a bizottság javaslatának figyelembevételével. Hozzátették, amennyiben elindítják eljárást, az először nem jár büntetéssel.

Most pénteken az Európai Unió Tanács Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa (ECOFIN) először megvitatja az Európai Bizottság tavaszi csomagját, majd vélhetően a következő ülésen, július 17-én fognak dönteni a tanácsban arról, hogy az eljárást elindítsák-e az adott országokkal szemben, vagy sem. Ezután a tagállamoknak első körben be kell mutatniuk a négyéves tervüket, mi módon csökkentenék a deficitet és az államadósságot, és ezt milyen terv alapján és milyen határidőkkel hajtják majd végre. A bemutatott terveket végül majd csak ősszel, már az új Európai Bizottság értékeli és fogalmaz meg ajánlásokat a tanácsnak – írták.

mandiner

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!