Itthon

Budapestre visszaköszön a Demszky-korszak – Karácsony egykori elődjét másolja

Hirdetés

A Karácsony Gergely vezette új Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén először a pozíciók elosztásáról és az illetményekről fog döntést hozni. Több ponton is visszaköszön majd november 5. után a Demszky-korszak gyakorlata – véli cikkében a Magyar Nemzet.

A hangzatos ígéretekről — Liget Budapest projekt és a sportberuházások leállítása, valamint a villák megadóztatása — nem várható döntés, csak szimbolikus, anyagi vonzattal nem járó ígéreteket szavazhat meg az ellenzéki többség. A kormány konstruktív hozzáállása ellenére sem kerül a Fővárosi Közgyűlés november 5-én várható alakuló ülésén szóba Karácsony Gergely főpolgármesternek a kampány idején tett több ígérete: a stadionstop, a Liget-projekt leállítása, valamint az úgynevezett Tiborcz-adó – értesült az Mfor.

Logikai­lag sem lenne sok értelme napirendre venni az első két kérdést, hiszen Karácsony Gergely csak a Fővárosi Közgyűlés megalakulása után tudja összehívni a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát, ahol meghallgathatja a kormány és a projektek felelőseinek álláspontját, beszámolóját. Annyi azonban már most biztos, hogy a Liget Budapest projekt lebonyolításáért felelős Városliget Zrt. nem kötötte meg a kezét, amikor szerződött a Városliget megújítását jelentő beruházások megvalósítására, illetve az attól való esetleges elállásra.

A G7.hu információi szerint a megállapodásokat elvileg harminc–kilencven napos határidővel úgy bonthatja fel a Városliget Zrt., hogy csak az addig elvégzett munkát kell kifizetni. A kérdés inkább az, hogy megéri-e anyagilag, műszakilag és politikailag a már folyamatban lévő, a készültség különböző fokán álló építkezéseket félbehagyni, és a torzóknak új funkciót adni vagy tájsebként hátrahagyni azokat.

A Dózsa György úti mélygarázs generálkivitelezése a tervek szerint december 5-én befejeződik. A romkocsma helyén épülő Magyar Zene Háza a felmondási időt figyelembe véve szintén ötven százalék feletti készültségbe jut. Az egykori Felvonulási tér kősivataga helyén épülő új Néprajzi Múzeum mélyépítési munkálatai is befejeződnek, és az építészeti díjakat nyerő épület magasépítése is még azelőtt megkezdődik, hogy leállítható lenne a projekt. A legegyszerűbbnek azoknál az épületeknél tűnik a visszalépés, ahol vagy még nincs szerződés, vagy a kivitelezés még nem kezdődött meg. Ilyen az új Nemzeti Galéria, a Városligeti Színház és a Magyar Innováció Háza.

Hirdetés

A stadionstop a Puskás Ferenc Stadion esetében tárgytalan, az aréna már kulcsrakész. Az épülő kispesti Honvéd-stadionhoz pedig a XIX. kerület baloldali vezetése is foggal-körömmel ragaszkodik. Ami a 2022-es kézi Eb és a 2023-as atlétikai vb leen­dő létesítményeit illeti, Karácsony Gergely részéről az elmúlt napokban teljes a hallgatás.

A kampányban Tiborcz-adóként elhíresült – ötszázmillió forintnál drágább ingatlanok után fizetendő – új adó bevezetéséről szóló rendelettervezet sem kerül még az új közgyűlés elé. A kerületi – legyen az akár kormánypárti vagy ellenzéki – polgármesterekkel is dűlőre kell jutni az új közteher kapcsán.

Aki 14 éves korig ingyenes BKV-ra számít, annak is csalódnia kell, Karácsony már csak hétéves korig tolná ki az ingyenességet, tekintettel az idei költségvetés lehetőségeire. A hírek szerint a gyerekekkel ellentétben az álláskeresők már most megkaphatják a díjtalan utazás jogát, igaz, nem tudni, hogy pontosan ez mennyibe kerülhet a jelenleg szerény nyereséggel működő közlekedési társaságnak.

Ami biztos: jövő héten újra beköszönt a Demszky-korszak gyakorlata, amikor is öt főpolgármester-helyettes ült a főpolgármester mellett a pulpituson. Az eddigi információk szerint Tüttő Kata (MSZP), Gy. Németh Erzsébet (DK), Kerpel-Fronius Gábor (Momentum), Dorosz Dávid (Párbeszéd) és Kiss Ambrus lehetnek Karácsony helyettesei. A városházi frak­ciók intézményét is visszavezethetik a képviselők, amivel újabb pluszforráshoz juthatnak a pártok. A juttatásokról is valószínűleg jövő héten dönt az új, ellenzéki többségű közgyűlés.

Az első ülésen szavaznak az úgynevezett átláthatósági rendeletről is, azonban az előterjesztés csupán egy elvi döntés, a technikai részleteket csak később munkálják ki. Ugyanez vonatkozik a klímavészhelyzet kihirdetésére vonatkozó előterjesztésre is.

Hirdetés

Forrás: Magyar Nemzet

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!