ÍGY pusztulhat ki majd az emberi civilizáció egy új elmélet szerint
Jóval egyszerűbben is véget érhet az emberi faj ideje, mint eddig bárki gondolta volna. Kutatók vizsgálták azt, hogy az emberiség
Read MoreJóval egyszerűbben is véget érhet az emberi faj ideje, mint eddig bárki gondolta volna. Kutatók vizsgálták azt, hogy az emberiség
Read MoreA dél-afrikai orvos szerint nyugati kormányok nyomás alá helyezték, hogy ne nevezze enyhe lefolyásúnak az omikront – annak ellenére, hogy
Read MoreA villamos energia iránti kereslet globális megugrása újabb háromévnyi áringadozást és rekordszintű erőművi szennyezést idézhet elő. Tavaly a valaha volt
Read MoreTavaly robbant ki komoly nemzetközi tudományos felháborodás, miután egy kínai biofizikus, Ho Csian-kuj bejelentette, hogy megszületett a világ első genomszerkesztett
Read MoreAmikor 1939 őszén a Vörös Hadsereg lerohanta Finnországot, mindenki arra számított, hogy a szovjetek néhány hét alatt sikert aratnak. A
Read MoreA koronavírus-járvány megmutatta, hogy nagyon gyorsan tudnak haladni a kutatásokkal a gyógyszercégek, ha nagy a nyomás. De miért maradt el
Read MoreA Szovjetunió bukása óta a kommunizmus oroszországi (és nemzetközi) mérlegét többé-kevésbé diszkrét hallgatás övezi. 100-150 millió halott! Különböző források ennyire
Read More„Az mRNS alapú covid-vakcina, nem védőoltás, hanem egy génterápiás szer, de ha ezt az emberek tudták volna, akkor 95 százalékuk
Read MoreHans Kluge, a WHO európai vezetője: „Valószínű, hogy a régió a világjárvány végső fázisa felé halad”. Ezt a WHO európai
Read MoreEz óriási felháborodást fog kiváltani bizonyos társadalmi csoportok között, pedig nem lesz menekvés – állítják. Albert Bourla, a Pfizer vezérigazgatója
Read More