Itthon

Döntött a kormány: jöhetnek a NATO-csapatok

Hirdetés

A magyar kormány némiképp finomított korábbi elutasító álláspontján, ami a NATO-csapatok betelepülését és mozgását illeti. Abból azonban nem enged, hogy közvetlenül Ukrajnába lehessen fegyvereket szállítani az ország területén keresztül. Az erről szóló döntést hétfőn, valamivel 12:00 óra előtt tették közzé a Magyar Közlönyben.

Akormány engedi a NATO reagáló erők Magyarország területén szárazföldi és légi úton történő áthaladását, illetve a Dunántúli megyékbe települését.

Engedélyezi az úgynevezett halálos erő célba juttatására tervezett katonai felszereléseknek, valamint platformoknak az ukrán fegyveres erők számára való biztosítása céljából való áthaladást abban az esetben, ha a célállomás valamelyik szövetséges állam – olvasható a Magyar Közlönyben.

Az Ukrajnába történő fegyverszállítást azonban továbbra is tiltja.

Ezt korábban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be azzal indokolva, hogy Magyarország nem vesz részt a háborúban.

Hirdetés

Mindez nem vonatkozik az egyéni védőeszközökre, elsősegélynyújtó felszerelésekre és üzemanyagra, tehát ezek Ukrajnába is mehetnek közvetlenül Magyarország területéről.

Azt engedélyezik, hogy más egészségügyi és humanitárius anyagok más szövetséges államba vagy közvetlenül Ukrajnába jussanak Magyarországon keresztül.

A honvédelmi miniszternek minden engedélykérelemről tájékoztatnia kell a Nemzetbiztonsági Operatív Törzset.

Napi.hu

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!