Európa

Elege van a Nyugatnak Zelenszkijből, fordulat jöhet a háborúban

Hirdetés

Stratégiai irányváltást javasol Ukrajnának Niall Ferguson történész a Bloombergben megjelent véleménycikkben, írta meg a Mandiner.

Mandiner szemlézte Niall Fergusonnak, a Bloomberg-be írt véleménycikkét, amiben a világhírű történész arról ír, hogy előbb elfogy a Nyugat türelme Ukrajnával szemben, mint ahogy véget ér a háború.

Szerinte az európai kormányok tartanák a lépést, az Unió polgárai kezdik elveszíteni a hitüket.

Hozzátette:

Annak az eufóriának vége, amelyet akkor éreztem, amikor egy éve Kijevben jártam, éppen a harkovi sikerek idején. Tehát az eufória elszállt, és átadta helyét a demonstratív kimerültségnek – írta.

Hirdetés

A frontról hazatérő katonák fáradtak, amit nem félnek bevallani, hiszen többet vártak a nyári ellentámadástól, mint amennyit el tudtak érni. Ferguson úgy gondolja, hogy az Ukrajnának nyújtott nemzetközi támogatás a következő évben – ahogy fogalmaz – „ellentmondásosabbá válik”.

Fennáll a veszélye, hogy csökken a nyugati támogatás, valamint hogy Oroszországban történő hatalomváltás nélkül nem lehet kiűzni az orosz csapatokat Ukrajnából. 

Ezért Ferguson egyfajta „bebetonozási” stratégiát javasol Ukrajna számára.

Ahelyett, hogy egy elhúzódó háborút kockáztatnánk, melyhez a nyugati támogatás csökkenésének további kockázata járul, Ukrajnának inkább meg kell szilárdítania azt, amit már elért– fogalmazott Niall Ferguson.

Origo

 

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!