Európa

Úgy látszik, van egy dolog, mely még az oroszoknál is veszélyesebb

Hirdetés

„Úgy látszik, van egy dolog, mely még az oroszoknál is veszélyesebb az Ukrajnában harcoló brit zsoldosokra: saját maguk.

Daniel Burke (1. kép), a brit ejtőernyős ezred veteránja már a háború kezdetén Ukrajnába érkezett. A közeg központi alakjának számított, saját zsoldoscsapat felállításával is próbálkozott, és mivel a közösségi médiában is népszerűséget szerzett, rendszeresen érkeztek be hozzá adományok a civil szférából. Valószínűleg ez is lett a veszte. A jóval a front mögött lévő Zaporozsje városából tűnt el egy hónapja, és most találták meg a holttestét. Nem sokkal korábban már megpróbálták megmérgezni. Még a brit sajtó szerint is saját kollégái végezhettek vele egy pénzügyi vita miatt.

Mint ahogy Jordan Chadwick-kel (2. kép) is valószínűleg. Ő nem sokkal korábban került elő egy Donyeck megyei tóból. Feltételezhetően nem a reggeli sport közben érhette a halál, mert a kezei hátra voltak kötve.

Ahogy egy még életben lévő angol zsoldos fogalmazott a helyzetről: „Vannak srácok, akiknek nem szabadna itt lenniük. Vannak itt bűnözők, poszttraumás stressz szindrómások, drogosok és alkoholisták bőven.”

Ki gondolta volna ezekről a „jószándékú” emberekről…”

Hirdetés

Gerilla – A harmadik csapás

 

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!