Itthon

Előrekült Kuncze is: „égnek meredt a haja” Karácsonytól

Hirdetés
Kuncze Gábor elmondta, Dobrev Klárát támogatja az előválasztáson, őt tartja a legfelkészültebbnek.

Kuncze Gábor egykori belügyminiszter, a Klubrádiónak megerősítette: Dobrev Klárát, a DK politikusát támogatja az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Kuncze az interjúban hangsúlyozta:

szerinte Dobrev Klára a legalkalmasabb jelölt, elsősorban a felkészültsége miatt.

Jogász, közgazdász végzettsége van, tíz év államigazgatási tapasztalata, az Európai Parlament alelnökeként nemzetközi kapcsolatrendszerre is szert tehetett, ismeri, hogy működik az ország – sorolta a volt miniszter. Kuncze beszélt arról is, megnézte az előválasztási vitát, amelyben hallott olyan szövegeket, amelyektől égnek meredt a haja.

Példaként említette, hogy amikor Karácsony Gergely azt mondta, hogy miniszterelnökként utasítaná a NAV-ot, hogy zárolja bizonyos emberek számláit.

Elképesztő probléma lenne, ha az ország így működhetne, mert ebben az esetben Orbán Viktor már bárki számláját zároltathatta volna. Vagy amikor Jakab Péter azt mondta, hogy ha győz, Polt Péter már másnap börtönben ül. Kuncze szerint is le kell váltani Polt Pétert, de csak úgy nem lehet valakit börtönbe csukni.

„Nagy szavak helyett nagy intézkedésekre van szükség, és ezekre szerinte Dobrev Klára képes lehet, ha ő győz az előválasztáson” – vélekedett Kuncze Gábor.

 

Hirdetés

Hirdetés
loading...
loading...
error: Content is protected !!